Czeglédy Ilona - Lovász Emese: Élet a diósgyőri várban - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 7. (Miskolc, 2000)

Lovász Emese KITEKINTÉS A NAGY LAJOS KORI DIÓSGYŐR VÁRÁBÓL - A nápolyi hadjáratok

be vetették, a király úr a durazzói herceget egy katonája, Becsei Imre fia Vesszős által január hó huszonharmadikán lefejeztette, s tetemét az ablakon át ugyanabba a kertbe tisztesség nélkül kidobatta. " Másik négy herceget szigorú őrizetben Visegrádra kísértetett, ahol az ilyen urakhoz méltó ellátásban részesültek. Nem is távoztak később rossz emlékekkel a fogságból. Ugyancsak hazaküldette a kis rokont, Endre öccse fiacskáját, a négy esztendős Martell Károlyt: „...nagyanyjának, Erzsébet asszonynak, a magyar királynénak adták át, hogy nevelje és tanítsa jó erkölcsökre. " Lajos király szívében tehát nem volt kétség, bár a gyűlölt Johanna szülte, de öccse vére a gyermek. Küküllei, és a Névtelen Minorita egyaránt szűkszavúvá válik az aversai vérbosszú leírása után. Azt, hogy megváltozott a király, és ezzel együtt a diadalmas itáliai hadjárat hangulata is, a „másik oldal" krónikásai jegyezték fel. Elborult kedéllyel vonult be Nápolyba, az eléje sereglő, őt ünneplő népet pedig rideg elutasítással fogadta, nem hitt az üdvrivalgás őszinteségében. 1348 februárjától májusig tartózkodott a városban, a Castel Nuovóban mint „Szicília és Jeruzsálem királya, Apulia hercege és Capua fejedelme" ténylegesen uralkodott, kormányzókat nevezett ki, a fontosabb tisztségekbe olaszokat, csak a stratégiai helyzetű erősségekbe tett magyar helyőrséget. Hiába tért vissza jóindulatú szívélyessége, a lovagias és nyájas uralkodó már nem örvendett osztatlan népszerűségnek. Új tárgyalásokba kezdett Velencével, hiszen tapasztalta, mennyire fontos lenne a rövidebb út, a tengeri összeköttetés Magyarországgal. További intézkedéseit, terveit azonban keresztülhúzta a nagy erővel kitörő pestisjárvány. 1348 májusára már Firenze, Siena fele lakosságát learatta a halál, és Nápolyban is százával haltak az emberek. Engedve anyja sürgetésének is, hátrahagyva maga helyett Lackfi István erdélyi vajdát, a rövidebb, tengeri úton hazatért. „Anyja, Erzsébet királyné asszony az ország számos nemesével elébe ment: Segösdnél nagy örömmel és tisztességgel fogadták a királyt, ujjongva kísérték Buda királyi székvárosába az Úr ezerháromszáznegyvennyolcadik esztendejében, június hónap tizenegyedik napján. "— jegyezte föl a Névtelen Minorita. Ugyancsak ő emlékezik meg a kis Martell Károlyról: „...Endre király fiacskája, az isten és az emberek előtt egyaránt kedves gyermek, ama napokban betegségbe esett, s ugyanakkor az Úr hívására, Krisztus kínszenvedésének érdeméért az említett év június tizenkilencedikén a mennybe szállt. Eltemettetett Székesfehérvárott, a magyar királyok sírboltjába. Halála Lajos királyt felette megszomorította, mert ha életben marad, őt tette volna meg Apulia királyává atyja, Endre király helyébe. " Alig huszonkét esztendős volt ekkor a király. Diadalmas hadjárata után állásai még mindig biztosak voltak Itáliában, hiszen távollétében Lackfi István vajda és hűséges zsoldoskapitánya, a német Wolfhard vitézül harcolt a