Czeglédy Ilona - Lovász Emese: Élet a diósgyőri várban - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 7. (Miskolc, 2000)

Czeglédy Ilona DIÓSGYŐR A MAGYAR TÖRTÉNELEMBEN - A kincstári birtok

halastó, a malom és a tágas kert, 161 földek és állatállomány. Az ilyen módon fenntartott várat 1703-ban 1500, majd 1800 forintra értékelték. 162 Újabb felértékelésről maradt ránk okirat 1720-ból, 163 amely részletezi a vár környezetét: halastó, kertek, malom, kőház és a birtokok: Radicsány, Kápolna, Bátony, Kisgyőr, Mezőkövesd, Keresztes, Petri. 1722-ben újabb összeírás készül a várról, ebből értesülünk arról, hogy a romos épület keleti szárnya lakható: négy szoba van az emeleten, élelmiszer tárolására három pince a földszinten, középen van a kétszintes kápolna, szomszédságában a sekrestye. Az alsóvárban csak egy pincét állítottak helyre a bor tárolására. 164 Ugyanebben az évben értékelést is készítettek a várról és az uradalomról; ebben a vár fennmaradt épületei mellett szerepel a kert, a halastó, a malom, a provizori kőház, továbbá a várkörnyéki kézműves műhelyek, 165 a virágos­kert és a meggyeskert is. 1731-ben a vár pincéjének és öt helyiségének magtár céljára történő átalakításához 584 forintot utal ki az Udvari Kamara a Szepesi Kamarának. 1 6 1-733-ban újabb összeírás készült, amely arról tudó­sít, hogy némi helyreállítást 1732-ben is végeztek, 167 a tetőzetet javították, most már hat szobáról olvashatunk, s a kápolna felszereléséről, a nagy abla­kú magtárakról stb. 1743-ból ismét Haller Sámuel gróf, ezredes kérelmét olvashatjuk, mely­ben a diósgyőri uradalom elzálogosítása ellen támad. Hivatkozik családjának régi és a Nyáry család révén nyert jogaira, arra, hogy ő sok éven át beruhá­zásokat végzett a várban, s a királynéhoz folyamodik a függőben levő ügy i- ^ ' * 168 elintézésére. 1746-ból való a legrészletesebb felsorolás egy Canonica Visitatióban a vár kápolnájában található összes holmiról: középen Szűz Mária-oltár (való­színűleg a Giovanni Dalmata-féle márványrelief), továbbá Szent György kato­na és mártír képe; az arkangyalok szobrai, az apostolok képei, gyóntatószék, kórus fából, orgona, a vár északi tornyában fa haranglábon két harang. 169 1755-ben újabb leltár készül, ez azonban már arról számol be, hogy a négyszög alaprajzú vár teljesen romos, a nyugat felől bevezető fahíd is el­pusztult; a helyiségek eredeti rendeltetése még felismerhető, de már nem hasz­nálják őket, a meggyeskert, a virágoskert és a kőkért falai is leomlottak. 170 1 OLE 156. UetC Fasc. V. No 4. 2 OLE 156. UetC Fasc. V. No 4. 3 OL E 156. UetC Fasc. V. No 4. Aestimatio Dominminii Fiscali Diós-Győr. 4 OL E 156. UetC Fasc. V. No 4. 5 OLE 156. UetC Fasc. V. No 4. (1722. VIII. 22.) 6 OLE 156. UetC Fasc. V. 7 OLE 212. 8 OLE 212. (Diósgyőr, 1743. VI. 12.) 9 EÉL Canonica Visitatiók. Liber 3412. 133-136. p. °OL E 332. Diósgyőri uradalom kéziratai. (1755. IV. 22.)

Next

/
Thumbnails
Contents