Czeglédy Ilona - Lovász Emese: Élet a diósgyőri várban - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 7. (Miskolc, 2000)

Lovász Emese KITEKINTÉS A NAGY LAJOS KORI DIÓSGYŐR VÁRÁBÓL - Békebeli haditorna - a vadászat

BÉKEBELI HADITORNA - A VADÁSZAT A diósgyőri vár déli kapuján át a kb. 500 000 m

2 területű, az erdős hegyoldalba is felhúzódó vadaskert felé lehetett kijutni. Tudomásunk van arról, hogy Nagy Lajos 1355-ben kezdte meg a Csenik nevű birtoknak vadaskertté való alakítását, cserébe másik malmot adott a pálosoknak a Szinván itt álló malmuk helyett. A vadaskertet fogalmán nem azt kell értenünk, mint manapság. A középkori vadaskertek több tízezer, olykor több százezer hold területű, vadban gazdag erdőségek voltak, ahol szabadon járt-kelt vad és vadász egyaránt. A koraközépkor édenkertjét festette le a Karoling kor udvari írója, a már emlegetett Walahfrid Jámbor Lajos vadaskertjét magasztalva: ...A katedrális ablakán csodálatos díszes kertre látni, zöld rétek látszanak, patakok csobogása hallik, itt szelíd és vad állatok játszadoznak, szarvasmarhák szarvasokkal, zergék a félénk dámvadakkal. Amikor pedig óhajtod, boldogan felszökellnek az oroszlánok, a medve, a véreb, a párduc, a farkas, a hiúz, az elefántok, az orrszarvú, a tigris és a szelíd kígyók... Majd szétoszlatlak, és mindenik állat békésen legelészik a marháknak és juhoknak a legelőin. Az ég madarai pedig a legmagasabb tölgyfa csúcsán, teli szívvel a legédesebb dalokat zengedezik... Minden valamirevaló középkori uralkodó körülvette kastélyait, pihenőhelyeit vadaskertekkel, melyekbe szinte kötelességszerűen meginvitálta a vendég uralkodókat, követeket többnapos vadászatokra. A Walahfrid által leirt paradicsomi állapotok valószínűleg azért nem voltak általánosak: idegen égövi állatokat tudomásunk szerint csak a Buda és Visegrád környéki vadaskertekben tartottak királyaink, így Nagy Lajos a Velencei Köztársaságtól 1359-ben küldött oroszlánkölyköt, de tudunk szelídített medvékről, különleges énekesmadarakról, valamint darvakról és pelikánokról, melyeket abban az időben még a Sárrét vidékén elevenen fogdostak össze. A hattyú már a XIII. századi forrásokban is szerepel, és még a XV. században is vadásztak rá hálóval, és az akkor már elterjedőben lévő golyós fegyverrel. Voltak viszont a magyaroknak tevéik, a Képes Krónikában is szerepelnek a kétpúpú teherhordók, a Magyarok bejövetele című jelenetben. Valószínűleg csak a tatárjárás idején pusztultak ki, a történelmünk során később szereplő tevék már nem hazai tenyésztésből származtak. A Kárpát-medence vadjainak legnagyobb részét a medve, a vaddisznó, a farkas, róka, szarvas, dám, őz, vadmacska, borz, hiúz, nyest, nyúl, hód, görény, mókus, pele tette ki. A középkor óta világszerte kiirtotta az ember azt az állatot, melyet korabeli források csodálatosnak neveztek és írtak le, az őstulkot. Abu Hamid al Garnati, arab világutazó és kereskedő 1151-től három éven keresztül Magyarországon élt. Leírásában akkori hazánkat Basgirdnak, Unkurijának nevezte, és a legnagyobb bőséggel és jóléttel jelle-