Czeglédy Ilona - Lovász Emese: Élet a diósgyőri várban - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 7. (Miskolc, 2000)

Lovász Emese KITEKINTÉS A NAGY LAJOS KORI DIÓSGYŐR VÁRÁBÓL - A középkor asztala

ról gyakran hallunk a forrásokból. Károly Róbert királyunk is köszvénytől gyötörve késlekedett Endre fiával Nápolyba utazni, élete utolsó éveiben kezét és lábát igen fajtattá a krónikások szerint. A hús mellett a mai értelemben vett kenyér a korai középkorban nem volt. A XIV. század végén még azt írta egy francia utazó, hogy a magyarok „kenyér helyett valami lepényfélét esznek, de azt sem sokat." Ez nem azt jelenti, mintha nem lett volna elegendő gabona, hiszen még felesleg is termett, hanem azt, hogy népünk táplálkozásában a gabonafélék sokkal kisebb mértékben szerepeltek. A magyarság már korábbi hazájában termesztette az árpát és a búzát. Kölest már Attila hun király udvarában is fogyasztottak, a követként itt járt Priszkosz rétor leírta, hogy a hunok falvaiban kölessel kínálták. Krónikaíróink megemlítik, hogy a szerencsétlen várnai csata után Hunyadi János a hideg kölesételt is jóízűen megette. A tönkölyt a magyarok a német telepesektől ismerték meg, neve is német eredetű: dinkel = tenkel, majd tönköly. Buda német polgárai már a XIV. század végén a piacon árusították. A rozs és a zab termesztését a magyarok, elnevezésük eredete alapján a szlávoktól sajátították el. Az árpát, kölest és a pelyvás búzaféléket már Szent István korában kézi malmokkal hántolták meg, mint ezt a Nagyobb Szent Gellért legenda megörökítette. „ Valter, hallod-e a magyarok énekét ...az asszony, ki énekel...urának búzáját őrli...mesterkedéssel és munkával is...nem húzza néminemű barom, hanem az asszony maga kezével körbe forgatja... " A középkor folyamán a vízimalmoknak lett hazánkban olyan nagy szerepe, hogy még a XIX. század végén 18 000 vízimalom dolgozott az országban! A pálosok diósgyőri és miskolci malmait számos középkori oklevél megemlíti, a malomipart is ők honosították meg a környéken. A sebesebb folyókon az alulcsapó, a nagyobb esésű hegyi patakokon a felülcsapó vízikerékhajtást alkalmazták, minden kopárnak külön vízikereke volt. Malomkő számára a trachit vált be a legjobban, ezt Sárospatak környékéről hozták. A legnagyobb becsben azok a malmok voltak, amelyeket langyos források felduzzasztott vize hajtott, mert ezek a malmok a téli fagy idején is dolgoztak. Ilyen forrás a vár környékén is fakadt, vizét a duzzasztógáttal is terelhették a nagy malomárok felé. A pálosok egy barokk kori malmának épülete ma is áll Diósgyőrben. A kovásztalan lepényt kövön, vagy nagyméretű, lapos cseréptálakon sütötték meg. Ilyen sütőalkalmatosságok darabjai a diósgyőri várban is előkerültek. A pékek nevét, akiket a középkorban „sütőknek" neveztek, országszerte megőrizték a család- és helynevek. Mátyás királyról jegyezték fel,