Czeglédy Ilona - Lovász Emese: Élet a diósgyőri várban - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 7. (Miskolc, 2000)

Lovász Emese KITEKINTÉS A NAGY LAJOS KORI DIÓSGYŐR VÁRÁBÓL - Középkori utazások

gaszkodott ősi lakhelyéhez, a sátorhoz. A magyarságot a Meotisz vidéken felkereső arab utazó írta: „E nép sátrakban lakik, követve az eső hullását és a fű sarj adás át". Ezt a szabad életmódot jó ideig megőrizték még az új hazában is. A magyarság nem nomadizálható eleme (a földművesek) lakott csak a háznak nevezett, félig földbe vájt viskókban, mint ezt a korszakkal foglalkozó ásatások be is bizonyították. A kardoskúti XIII. századi település egyetlen jelentős lakóháza is félig földbe volt süllyesztve.

107 A lakosság nagy része továbbra is sátraiban élt, többre becsülte a szabad, kötetlen életet, a puszták végtelenjét, a változó vidék szépségét. A jóval később feljegyzett tatár mondás szerint gondolkozhattak, akik a következő módon átkoztak meg valakit: Lakozzék egy helyben, mint a keresztények! Nem csak a vándor életmódot tartották különbnek, hanem, különb volt maga a lakóhely, a jurta is, mely kényelem, tisztaság, szépség tekintetében messze fölülmúlta a korabeli házakat. Ez a nyughatatlan, mindig új vidékekre és új vadászterületekre való vágyódás lelhető fel a királyi udvarok állandó útra kelésében is. Az állandó királyi székhellyel rendelkező uralkodó ugyanúgy „szedte a sátorfáját", mint nomád elődei. A koraközépkori sátor legkorábbi említését egy lübecki krónikában találjuk: 1189-ben jelent meg Párkány előtt Barbarossa Frigyes keresztes hadaival, III. Béla méltóképpen fogadta. Hogy kedvébe járjon a császárnak, és a reá váró hosszú útra is alkalmas ajándékkal szolgáljon, Margit királynő által egy hatalmas sátrat adományozott neki. A sátor, amint a krónikás írja, alig fért el három szekéren. Ha fölállították, négy szobára volt osztva, és skarlát posztó fedte. Belül egész hosszában, széltében gyönyörű szőnyeg borította, és különös csodaképpen följegyezték, hogy azon „egy kis fehér vadászkutya alakja volt meg, amint szaladgál". Az egyik szobában díszes hímzett ágy, azután még ébenfából esztergályozott trón, nagyszerű vánkossal. „Ennek leírásába nem is foghat ez a szegényes írás"-fejezi be a tudósító ennek a pompás kultúrtörténeti emléknek a megörökítését.

108 Az 1300-as évek közepéről származó adat is sátorban való lakásra utal. A fehérvári káptalan vizsgálatot rendelt el a „Jákótelkét hatalmasan megszállott" Simon, Pozsony megyei főispán ellen. A vizsgálat szerint „Jákótelkén ott van a főispán felesége egész cselédségével együtt, laknak pedig in tentorio (sátorban), tabernacula (cserény), spelunka (putri), amelynek népies magyar neve izikuk". Az oklevél értelmezése szerint a főispán és családja lakott a sátorban, cselédsége pedig a kezdetleges házikókban húzódott meg. Ugyanebben az időben, 1358-ban született a Képes Krónikában az egyetlen korabeli sátorábrázolás, Kun László meggyilkolásának jelenetében. Holl L, 1970. 371-372. Voit P.. 1993. 44. 1.