Csiffáry Gergely - Porkoláb László: Fazolák Würzburgtól Diósgyőrig - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 6. (Miskolc, 1999)

Csiffáry Gergely: Fazola Henrik és Lénárd egri tevékenysége

serfőzőház helyére az Oroszlán vendégfogadó.2Eger délnyugati részén egy városrész épült fel az általa kijelölt telken. Püspöki építkezéseinek az élén állt a Felsőtárkány határában felépített Fuorcontrasti - viszályoktól távolinak nevezett -, négy saroktornyos, kétemeletes barokk kastély. Még 1761-ben, Egerből való eltávozása előtt készíttette el az egri püspöki palota második emeletének kiviteli terveit,3 amelyet utódja Eszterházy Károly idejében építettek meg. A Borsod megyei Harsányban is pompás kastélyt építtetett magának.4 Egerben az 1750-es évek végén, mindössze három lakatos tevékeny­kedik (Kaminszky Efrém, Hofner János)5, és Kaminszky Károly6, akik a szakmabeli tudáson felüli művészi képességgel nem rendelkeztek ahhoz, hogy reprezentatív alkotásokat hozzanak létre. Ezek az előzményei Fazola Henrik Egerbe kerülésének. Sajnos Bar- kóczy püspök és az ő kapcsolatának a részleteit nem ismerjük. Emiatt a kutatók különféle feltételezésekkel próbálták meg áthidalni az adatok hiányát. Soós Imre szerint Barkóczy püspök, aki hosszabb bécsi tartóz­kodása alatt könnyen kapcsolatokat szerezhetett, az akkor világhíres würzburgi vasművesekkel, így onnét (Würzburgból) hívta meg Fazola Henrik lakatos- és órásmestert.7 A művészettörténeti szakirodalomban Héjjné Détári Angéla volt az, aki a würzburgi Greiffenklau-kaput és Fazola Henrik egri vármegyehá­zán készített kovácsoltvas kapuit részletekbe menően formailag elemez­te, s ő mutatta ki az azonos vonásokat.8 Voit Pál a következőket fogal­mazta meg az előbbi formai hasonlóságok alapján. Johann Georg Oegg Würzburgban készített rácskapui közül a Rennwegrol nyíló kerti kaput, az ún. Greiffenklau-kaput, ezt a címeres kovácsolt vaskaput 1751-52-ben készítette el, akinek ez volt az utolsó nagyobb munkája. Johann Georg Oeggnek ez időben még 25-30 legényt számláló műhelye volt. Viszont idő­közben a würzburgi érseki székben bekövetkezett változás miatt leálltak a nagy megrendelések 1754 után. Ez esetben Karl Philipp Heinrich von Greiffenklau hercegérsek (1749-1754) építkezéseiről van szó.91757-ben már semmit sem költöttek az itteni építkezésekre. Éppen emiatt, hogy 1757-ben elapadtak a munkák, magyarázható, hogy Oegg mester segé­deit nem tudván fizetni, jelenik meg Egerben Fazola Henrik würzburgi születésű vasműves.10 Voit Pál véleménye szerint Karl Friedrich Schön­2 Dercsényi D.-Voit P., 1972. 347., 373. 3 Dercsényi D.-Voit P.,1972. 444. 4 Dercsényi D.-Voit P.,1972. 738., 146. 5 Soós L, 1955. a. 31. 6 Dercsényi D.-Voit P., 1969. 347. 7 Soós I., 1955. a. 31. 8 Dercsényi D.-Voit P.,1969. 207. 9 Kiszely Gy.-Zádor T.-Zoltay E., 1970. 13. Dercsényi D.-Voit P.,1969. 176-178. 10

Next

/
Thumbnails
Contents