Csiffáry Gergely - Porkoláb László: Fazolák Würzburgtól Diósgyőrig - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 6. (Miskolc, 1999)

Csiffáry Gergely: Fazola Henrik és Lénárd egri tevékenysége

Fazola Henrik és családjának származása

A kora újkortól az első világháború végéig hazai iparunk egyik jellemzője volt a szakmunkásoknak az európai kontinens egészére kiterjedő vándorlása. A munkaerő nemzetközi méretű, évszázadokon át tartó vándorlását több tényező váltotta ki. Ennek egyik oka az volt, hogy a korban általános jelenség a szakemberhiány. Ha az egyik munkahelyen hanyatlott az üzem, nem tudott fizetni a megrendelő, vagy befejeződtek a vállalt munkák, a szakmunkások a legközelebbi helyen kerestek munkát. Ez a fajta mozgékonyság, a munkaerő mobilitása összefüggött azzal, hogy a fabrikák, vállalatok, üzemek, műhelyek családi alapon szerveződtek. A rokoni kapcsolatoknak nem mindennapi jelentősége volt a korabeli céhen kívüli ipari létesítmények szerveződésében. Az iparágak sorában a szakmunkások is családi alapon szerveződtek, mint például a kőfejtőknél, az edénygyártóknál, az üveghutásoknál és más iparokban. A szülők, gyermekek, unokák, az inasok és segédek, valamint a hozzájuk tartozó feleségek tették ki a munkacsapatot.

A családi alapon szerveződő munkahelyi közösségek működése a XVIII-XX. században szokás volt. Kedvelték az üzemek tulajdonosai, a megrendelők is mivel egy családi kötelékkel összefogott csoport általában megbízható munkavállalókat jelentett. Szükség volt erre azért is, mert a korban még egyáltalán nem léteztek - a bányászat kivételével - munkás érdekvédelmi szervezetek, továbbá az újkor végén nem kevés nincstelen, csavargó, gyökérnélküli, a társadalom peremén élő szabad munkavállaló kereste a megélhetés és a boldogulás lehetőségét. Ez a családias összetartozás megvédte az alkalmazottakat, de az üzemek, műhelyek tulajdonosait, a megrendelőket is a kétes hírű munkavállalóktól.

Gr. Erdődy Gábor egri püspök halálát követően (1741. szeptember 26.), még azon év december 8-án Mária Terézia kinevezte a 34 éves gr. Barkóczy Ferencet egri püspökké, s egyben Heves és Külső-Szolnok vármegyék főispánjává. Barkóczy Ferenc főpapi, főispáni és földesúri hatalmával azon volt, hogy székvárosát Egert, külső képében is valódi várossá fejlessze. Püspöksége alatt egy sor tehetséges mesterember telepedett le, akik Ausztriából, Német-, Cseh-, Morva- és Lengyelországból, valamint Itáliából érkeztek. Számos jeles művészt is foglalkoztatott, így Carlo Adamit, Giacomo Berrát, Huetter Lukácsot, Josef és Matthias Gerit, valamint Georg Tobencet. Ezen külhoni és egri mesterek keze nyomán kezdett kialakulni Eger barokk város jellege.

Barkóczy terveztette meg először a püspöki iskola részére a város centrumában az „universitas”, azaz a későbbi Líceum épületét.1 Kezdeményezésére épült meg a Fekete Sashoz címzett egykori püspöki vendég- fogadó telkén a Vármegyeháza, közvetlenül mellett megvásárolt császári

1 Dercsényi D.-Voit P., 1972. 444.

9