Marosváry László: A Diósgyőri Hengerművek története - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 5. (Miskolc, 1999)
VII. rész. Hengersorok eseményei a változó gazdaságpolitika éveiben (1955-1964)
Tüzeléstechnikai Kutató Intézet (Bíró Attila) tervei szerinti kereszttüzelésű, rekuperatív tolókemencét építették fel. [323] A középlemezsor 1958. június végén nagyjavításra leállt. Ez alatt az idő alatt nemcsak a hengersor kijavítását végezték el az üzem és a karbantartás dolgozói, hanem saját erejükből teljesen új hűtőrámát is építettek a középlemezek számára. Ezt megelőzően a kihengerelt lemezeket nehezen lehetett a görgős egyengető géphez vinni. Egyengetés után lerántották a lemezeket az egyengető gép mellé és csomóba rakták, a kihengerelt táblák ott hűltek le, elvetemedtek, „csónakos"-ak lettek. Hogy a lemezek kikészítésében valamennyire utolérjék magukat, az itt dolgozó embereknek gyakran vasárnap is dolgozniuk kellett. A hűtőráma megépítése után könnyebb lett a munka. [324] A kihengerelt lemezek görgősoron jutnak a görgősegyengető gép asztalával egy magasságba. Innen gépi erővel mozgatják a lemeztáblákat. Egyengetés után görgősor továbbítja a lemezeket az első ollóhoz. Ez az ún. „hűtőráma", amely lehetővé teszi, hogy a lemezek egyenletesen kapják a levegőt, így a széleken és középen egyformán hűljenek le. A hűtőrámán macskalánc segítségével mozgatják a lemezeket. Az első ollón leszélezett lemezeket ugyancsak görgősor továbbítja a második ollóhoz, ahol a két véget vágják le. Ezután a tároló térre szállítják a körülvágott és lehűlt lemeztáblákat. A Finomhengermű finomsora 1959. január 1-én, a középsor, durvasor és középlemezsor 1960. július 1-én tért át a folyamatos 4 műszakos munkarendre. [325] 1959-ben RS és R4 minőségű gyorsacélból 27 tonnát hengereltek. A kísérleti gyártás eredményeként a 20-40 mm-es köracél méretek hengerlése megoldottnak volt tekinthető. A 40-45 mm-es köracél méretek kihengerlése kisebb hibák mellett még kielégítő volt. Az 50-70 mm-es köracél méretek hengerlésére a Finomhengermű középsora nem bizonyult alkalmasnak, üregezése erre a célra nem megfelelő, s melegítési hibák is jelentkeztek. Kis mennyiségben hengereltek 28x8 mm-es laposacélt is, ahol a gyárthatóságot nagyobb mennyiség kihengerlésével lehetett volna bizonyítani. [326] A finomsor korszerűsítő felújítása tárgyában az LKM és KGMTI egyöntetű véleménye szerint [327]: - a melegítési kapacitást a VII. sz. kemence felújításával kell biztosítani, - az előnyújtó szúk kapacitásának feloldására fel kell állítani a második előnyújtó állványt, - a kész sort két oldalról kell meghajtani, - be kell szerezni a Moeller és Neumann cég által ajánlott repülő ollót és 2 db motollát. 1956. október 22-i szemlén elhatározták, hogy a toronydaru pályáját északi irányban meghosszabbítják, és egy további toronydarut szereznek be. [328]