Marosváry László: A Diósgyőri Hengerművek története - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 5. (Miskolc, 1999)

VII. rész. Hengersorok eseményei a változó gazdaságpolitika éveiben (1955-1964)

Intézkedések a nagyvasúti sínek minőségének javítására A nagyvasúti sínek minősítésénél jól bevált gyakorlatnak bizonyult, hogy az átvétel előtt a síneket néhány hétig pihentették (ezt később sok száz, időben eltolt kísérlettel igazolták), az esetleges pótpróbát csak legalább 5 nap elteltével vették le. Az acélgyártásnál, a sínek minőségének javítása érdekében, törekedtek arra, hogy a C+Mn százalékos értéke ne legyen a felső határon és új, felöntéses öntecstípust vezettek be a síngyártás céljára. A csillapított acélminőség bevezetése a II. osztályú sínek mennyiségének a csökkentését is szolgálta. II. osztályként vette át a MÁV azt a sínt, amelyik a szabvány előírásaitól kismértékű szilárdsági vagy összetételi eltérést mutatott, méreteiben a tűréshatárt kismértékben átlépte, vagy felületi hibája volt. Az eltérések még megengedhető mértékét a vállalat és a MÁV között időről-időre megkötött külön megállapodás tartalmazta. Ez a megállapodás tartalmazta a II. osztályúnak átadható nagyvasúti sínek maximális mennyiségét is. Ezeket a síneket a MÁV fővonalba nem építette be, de mellékvágányokba, állomási kitérővágányokba, üzemek belső vasúthálózatába, bekötő vágányokba felhasználhatók voltak. A II. osztályú sín szállításánál a vállalat 10%-os árengedményt adott a MÁV-nak. A II. osztályúként átvehető mennyiség fokozatos csökkentése szükségessé tette a hibaokok részletes feltárását. A 48,3 kg/m-es nagyvasúti síngyártásnál acélműi hiba miatt (összetételi eltérés, repedt, pikkelyes, szakadt, lunkeros, zárványos, szilárdsági eltéréses) 9,96%-, hengerműi hiba miatt (elhűlt, csavart, egyéb felületi hiba, kevert, drótos) 1,71% hibás áru keletkezett. 1960 közepéig Diósgyőrben (hasonlóan csehszlovákiai, lengyelországi, és ausztriai hengerművekhez) a nagyvasúti síneket csillapítatlan acélminőségből gyártották, melyeknél a blokksori anyagfelhasználásnál kedvező, 1112 kg/t értéket lehetett elérni palacknyakú öntecsek esetében. 1960. júniusában a KGM Vaskohászati Igazgatóság elrendelte, hogy a sínek minőségének javítása érdekében a nagyvasúti sínek anyagát csillapított acélminőségből kell gyártani és felöntőfejes, ún. „felöntéses" kokillába önteni. [313] Az ebben az időben használatban volt FK 52 típusú felöntéses öntecsből csak 3 db 24 m-es sínnek megfelelő blokkbuga volt kivágható nagy, 1324 kg/t-ás blokksori anyagfelhasználással, így nem maradt más hátra, mint a bevezetés alatt lévő FK 65-ös kokillatípus gyártásának sürgetése, mert az ebbe öntött tuskóból 4 db 24 m-es sín bugája volt kivágható, viszonylag kedvezőbb, 1250 kg/t-ás blokksori anyagfelhasználással. Hátrányt jelentett a Hengermű számára az is, hogy a felöntéses öntecs hűlési ideje a kokillában hosszabb, később szállítható a mélykemence-csarnokba, így hidegebben kerül a mélykemencébe, csökkenti annak kapacitását. A síngyártás minőségének javítására tett intézkedések jelentőségét növelte, hogy a MÁV 1961-től kezdődően évi 90.000 tonna sínre és sínkötőszerre jelentett be igényt a korábbi évek 30-50.000 tonnás mennyiségével szemben.