Olajos Csaba: A Diósgyőr-vasgyári kolónia - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 4. (Miskolc, 1998)
Egyházi létesítmények, templomok
nagy volumenű építkezés lebonyolításában, feleségem pedig az adminisztrációs feladatok vállalásában. így arra is jutott időm, hogy az igen jutányosán vállalt munka egy jó részét a ráfizetés elkerülése végett magam végezzem el Serfőző Ferenc nevű napszámosommal. így a vasbeton kupolát és az azt tartó vasbeton árkádok vasalását télen magam szabtam ki és magam szereltem be a már készített zsaluzásba.”59 A három évig tartó építési munkák után a templom ünnepélyes felszentelésére 1938 október 8.-án került sor. A felszentelést dr. Dómján Elek püspök végezte Vető Lajos vasgyári lelkész és Marcsek János ózdi alesperes közreműködésével. A templom a Lónyai utca 8.sz. alatti lakótelken épült. Alaprajzi rendszere centrális elrendezésű. Tömegképzésére az egyszerűség a jellemző. A centrális térképzésből eredően szimmetrikus, egy-másra merőleges nyeregtetős épületkubusra illesztett bástyaszerüen kialakított tömegképzés jellemzi. Az egyszerű és sík felületekkel határolt épület merevségét a szentély félköríves záródású tömege oldja fel az északi oldalon. Építészeti kialakítása alkalmazkodik a környezet tégla architektúrájához, formaképzésében a román és a felvidéki reneszánsz építészet stíluselemeit kombinálja. 109. kép. Az evangélikus templom napjainkban 59 Andrássy I. visszaemlékezése a templom építésének 50. jubileumi napján (kézirat a család tulajdonában) 147