Balázs József: Egyházak és iskolák Diósgyőrben - Tanulmányok Diósgyőr Történetéhez 3. (Miskolc, 1998)

I. EGYHÁZAK ÉS INTÉZMÉNYEIK DIÓSGYŐRBEN - Parókiák

son a református templom tornyában, ugyanis 1988. június 19-én szólalt meg a második harang ünnepélyesen. Parókiák Az egyház első parókiája (lelkészi hivatal és lakás) a mai római katoli­kus plébánia helyén volt. A plébánia déli, félköríves része még annak ma­radványa. Ezt azonban a török zaklatások kezdetén a prédikátor elhagyni kényszerült, s a vár közelébe, az elővár nyugati főkapujának szomszédságá­ba, Klobusitzki Pálné Török Kata asszony házába költözött. 161 1712-ben a diósgyőri tanúk elmondták, hogy a 17. század első felében a prédikátornak el kellett hagynia a parókiát, mert ott különösen ki volt téve a törökök táma­dásainak, s a várhoz közelebb költözve, új helyén tartotta az istentiszteletet: ,,a töröktől való félelem miatt kellett azután hagyni a prédikátornak a paróchiát, minthogy kevés heti volt, hogy meg nem vette volna a török Diós­győrt. Tudja azt is, hogy hová is szállott a prédikátor a palánk mellé a hársfához közel, holott is gyakorolta azután az isteni tiszteletet... hallotta régi emberektől, hogy mivel a paróchia szinte a palánk mellett volt, féltenek attól, a török vagy pribék belopja magát a parókiára vagy cselédeiben, vagy magában a prédikátorban kárt fog tenni, s úgy vitték azután be a várhoz kö­zel a prédikátort. 1,162 1707-1708-ban a puszta templom mellett a régi parókia felégetett, ro­mos állapotban volt, s oda a visszaköltözés több, mint száz év után csak úgy lehetett, ha a telekre új parókiát építenek. Nem a kőépület felújítása mellett döntöttek, mert a kő kitermelése és szállítása körülményesebbnek látszott, hanem a fából való építést választották. Akkor a lakosság is fából építkezett, mert volt belőle bőven. A parókiára vonatkozólag az 1746. évi katolikus egyházlátogatási jegyzőkönyvben, „canonica visitatio"-ban van leírás. „A helvét vallás prédikátorának jó és kényelmes lakása van a katolikusok temploma mellett a város közepén, melyet éppen most újítanak fel... Van két hálószobája, az egyik nyugati fekvésű hálószoba a papé egy dolgozó- és könyvtárszobával, középen van a konyha. A keleti fekvésű meglehetősen nagy és kényelmes hálószoba a családjáé, a pitvarban két ajtó van, az egyik délfelé nyílik az udvarra, a másik a kertbe, amely a ház északi oldalán fek­szik. A ház kívül és belül jól be van meszelve és tapasztva, fedele jó, zsinde­lyes, a pap hálószobájának oldalán dél felé van egy megfelelő faistálló nád­dal fedve, csak nemrég építették. Az udvar és kert jó és erős sövénnyel van 161 DRefl 162 Vármegyei tanúvallatás a templomról és parókiáról. 1712. február 17. DRefl

Next

/
Thumbnails
Contents