Balázs József: Egyházak és iskolák Diósgyőrben - Tanulmányok Diósgyőr Történetéhez 3. (Miskolc, 1998)
II. DIÓSGYŐR ISKOLÁI - Iskola és élet az 1920-as években
53. kép. A diósgyőri első világháborús emlékmű (Fotó) Diósgyőrben 1925 márciusában alakult meg a levente egyesület Radó Gábor erdőfőmérnök elnökletével. A nagyközség 1928. évi jelentésének 56. oldalán ez olvasható: „A levente intézmény és a levente eszme célja az ifjúságban, nemzetünk jövő reményébe a hazaszeretet úgyszólván beoltani, előttük feltárni a csonka ország és az egész ország közötti helyzetet és belenevelni azt, hogy mindaddig magyar földön lakó, magyar levegőt szívó, magyar kenyeret evő sem férfi, sem nő nem lehet nyugodt addig, amíg ez a mai csonkaság fennáll. Atyáink szerezték meg a Nagy-Magyarországot és a viszszaszerzése a tőlünk elrablott részeknek a jövő generáció legszentebb kötelessége." A Vasgyárban, Újdiósgyőrben, Perecesen 1926-ban alakult a levente egyesület Láng Miksa főfelügyelő vezetésével. A 12-21 éves életkorú fiúk - akiket az első tényleges katonai szolgálatra 1945 előtt 21 éves korban hívtak be - testnevelését és katonai előkészítését végezték heti egy alkalommal, rendszerint vasárnap délelőtt, később pedig hétköznap délután. A