Balázs József: Egyházak és iskolák Diósgyőrben - Tanulmányok Diósgyőr Történetéhez 3. (Miskolc, 1998)

I. EGYHÁZAK ÉS INTÉZMÉNYEIK DIÓSGYŐRBEN - A diósgyőri orthodox izraelita hitközség

46. kép. A diósgyőri zsidó temető (Fotó) 1945-ben, a háború befejezése után bizony csak 15 fő tért vissza Diós­győrbe, akik a véletlen szerencse folytán megmaradtak. Hitközség már nem alakulhatott. Hitközségi épületeik még megvoltak a községháza mögött (a villamos végállomásnál) a hegy felé vezető Szabó Dezső utca keleti oldalán, a Rákóczi utca találkozásánál, itt volt az iskolájuk is. Az egykori zsidó hit­községi ingatlanokban azonban családok laktak, akiket a hatóság telepített oda 1945-ben, egészen 1970-ig. Ekkor ezekből a házakból és az egész kör­nyékről a családokat áttelepítették, a házakat lebontották, helyükre pedig tíz emeletes tömbházakat építettek, új lakótelepet alakítván ki Miskolc-Diós­győrben. Ezzel az utcák arculata is megváltozott. A régi Rákóczi utcát át­építették, burkolták, csatornázták, ez lett a Lillafüred felé vezető főútvonal, új elnevezéssel (Árpád utca). A volt hitközségi épületek helyén is tömbház áll, melyben — többihez hasonlóan - 60 család kapott otthont, illetve lakást.

Next

/
Thumbnails
Contents