Balázs József: Egyházak és iskolák Diósgyőrben - Tanulmányok Diósgyőr Történetéhez 3. (Miskolc, 1998)

I. EGYHÁZAK ÉS INTÉZMÉNYEIK DIÓSGYŐRBEN - A református iskola

18.452. sz. leirata alapján a „Fő Tisztelendő Esperes Úr" közölte a néphim­nuszt, és elrendelte annak használatát a polgári ünnepélyeken. Ugyanakkor utasítást adott, hogy a normanapokon dolgozni nem szabad. Normanapok: Karácsony, Húsvét, Pünkösd, Űrnapja, Gyümölcsoltó Boldogasszony, Kis­asszony és Szent István király napja. A nagyhét három utolsó napján az is­kola zárva maradhatott. A néphimnuszt be kellett másolni a jegyzőkönyvbe. Szövege az alábbi: Tartsd meg Isten királyunkat népei örömére, Éltesd soká jó Urunkat, Tisztább szerencse fényre. Zöld borostyán koszorúkat fűzzük neve díszére, Tartsd meg Isten királyunkat, Ferenc József urunkat. Ezután négy olyan versszak következett, amit a király név és születés­napján kellett énekelni. A 3. versszak vége „Boldog béke napsugara tündö­köljön Ausztrián". Fodor György tanító kötelességszerűen bemásolta és érzelmeit a költemény utolsó sora után így jelezte „Sicc! Abroncs. " 181 1855. november 23-tól világi iskola felügyelőket neveztek ki az egyhá­zi iskolákba. Ennek feladata volt ellenőrizni, hogy „az iskolatanító és al-, vagy segédtanítók folyamatosan jelen vannak-e a tanítási órák alatt, nem kezdik-e a tanórákat igen későn, vagy nem végzik-e igen hamar. " 1862. november 8-án Ajtai András leány tanító önképzés végett Sárospatakra ment. 1875. évben indították be először az ötödik osztályt. A következő évben vezették be a tantárgyakhoz a „tornászatot". A tanulók tanulmányi eredmé­nyét 1878-ban osztályozták először tantárgyanként. 1887-ben értékelték számjegyekkel és szöveggel is az alábbi módon: 182 Erkölcsi viselet Szorgalom Tantárgyak 1. példás 1. kitartó 1. jeles 2. jó 2. dicséretes 2. jó 3. törvényszerű 3. elégséges 3. elégséges 4. törvénytelen 4. elégtelen 4. elégtelen Az első orvosi vizsgálatot 1887. május 4-én dr. Frank Miksa megyei járási főorvos végezte: „Az ablakokat nagyobbítani kell és rendes padokat csináltatni. A gyermekeket tisztáknak és egészségeseknek találtam" — olvas­ható a bejegyzés az iskola jegyzőkönyvében, amelyet Varga István bíró is aláírt. 1899. december 6. után évenként rendszeresen volt 1-2 orvosi elle­181 A református fiúiskola jegyzőkönyve 1800-1899. DRefl 182 A református fiúiskola jegyzőkönyve 1800-1899. DRefl

Next

/
Thumbnails
Contents