Kiszely Gyula: A Diósgyőri Magyar Állami Vas- és Acélgyár története 1867-1945 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 1. (Miskolc, 1997)
VII. Az első világháború és az újjáépítés (1913-1933)
A két sor meghajtásának különválasztását, egykorú jelentések szerint, azért is indokoltnak tartották és keresztülvitelét sürgették, mivel jelentősen növekedett a legkényesebb minőségű ötvözött acélok öntéséhez kialakított nyolcszögletű öntecsek aránya. Ezek blokksori előnyújtása igen munkaigényesnek bizonyult, emiatt a gerendasori hengerlés ideje és a blokksori hengerlés ideje között egyre nagyobb lett a különbség és nőtt a feszültség. Diósgyőrben a nemesacélok hengerlése ugyanis ekkor kezdett nagyobb szerepet kapni. 1927-től a hengersorok programjában mind nagyobb részarányban jelennek meg a bordás, lapos és tekercsrugó szelvények. Zólyombrézó elvesztésével ugyanis ezeket a gyártmányokat Diósgyőrnek kellett átvennie. Ez a körülmény természetesen rontotta a sín- és középsor addigi teljesítményét. Az I-tartók száma 18-ra, az U-gerendáké 17-re emelkedett. A sorok programjában bányasínből 12-féle, valamint a MÁV összes I-II-III- rangú sínéi, csúcs- és vezető sínéi szerepeltek. A diósgyőri gyártmányfejlesztés keretében egy bravúros finomsori üregezési és gyártási megoldás valósult meg ebben az időben. Angol rendelések keretében India vasúti felépítményében szerepelt egy acél-ékféleség, melyet vállalni kellett. A szelvény alakja periodikus hengerlési módot kívánt meg. A 300 mm átmérőjű készhenger kerületén az ék hossza 4-szer volt bemarható. Az alsó és felső hengereknek hengerlés közben egymáshoz képest elcsúszni nem volt szabad, különben az ék profilja nem lett volna megfelelő, ezért a kész állvány hengereinek szabad csapjaira fogaskereket szereltek és így a készhengerek egymással kényszerkapcsolásban forogtak.28 Az igazgatósági és a gyári szervezet 1925. augusztus 19-én megváltozott. Az igazgatóság címe ebben az időben: M. kir. Állami Vas- Acél- és Gépgyárak Igazgatósága. Vezérigazgató Dvorák Hugó.29 Az 1914-ben megkezdett nagyolvasztó építése 1926-ra befejeződött. 1926. augusztus 17-én reggel — 12 évi építés után — az összes előkészületeket elvégezve az I. sz. olvasztónál kezdetét vette az ünnepélyes kohóavatás. Az olvasztót a vascsapoló nyíláson keresztül Zsoldás Istvánné -a gyárigazgató felesége - gyújtotta be a következő szavak kíséretében: „Azon fohásszal gyújtom meg a tüzet, hogy váljon ez a tűz a diósgyőri vasgyárnak és Magyarországnak állandó erőforrásává.” A begyújtást követően a füjtatás délután 15 óra 30 perckor kezdődött, először gyengén, majd fokozatosan erősítve. A kohó 2 db 100 mm-es és 2 db 120 mm-es átmérőjű fúvókával volt felszerelve. A fuvószél hőfoka: 270^150 fok körüli értéken mozgott. Augusztus 18-án hajnalban 3 óra 45 perckor jelentkezett az első salak, ami után a vascsapoló nyílást lezárták és a rendes üzem megkezdődött. A beindult kohó főbb műszaki adatai: teljes térfogat V, 339,99 m2, hasznos térfogat Vh 321,25 m2, teljes magasság 27 800 mm. A diósgyőri gyárnak 51 esztendőt kellett várnia arra, hogy saját nagyolvasztójából láthassa el tovább feldolgozó üzemeit nyersvassal.30 A nagyolvasztótelep 132 munkást foglalkoztatott induláskor. Az induló üzem minden várakozáson felülálló eredménnyel dolgozott, a nyersvasat 1 kg-ként 1 500,- koronában előirányzott önköltséggel szemben 1 300,- koronáért állította elő, így az 28 Simon Béla i. m. 53-55. p. 29 DGYLT. 42/eln. 1927. 30DGYLT. 29015/1927. 183
