Kiszely Gyula: A Diósgyőri Magyar Állami Vas- és Acélgyár története 1867-1945 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 1. (Miskolc, 1997)
VI. Az állami vaskohászat és a gépipar egyesítése (1900-1913)
iparágunk termékeinek árát is fokozatosan emelték. A diósgyőri gyár szénellátási zavarainak megszüntetése is megoldandó kérdés volt. A nagybátonyi szénbányák megvételével a kérdés még nem oldódott meg. A kormány ilyen előzmények után 1907. októberben mérlegelés tárgyává tette, hogy milyen módon tudna elsősorban az állami üzemek szénellátásán segíteni. Arra a meggyőződésre jutott, hogy széntermelésünk fokozásában céltudatos állami beavatkozás mellett oly eszköz kínálkozik, amely mindenképpen alkalmasnak látszik arra, hogy a széntermelés és fogyasztás egyensúlyát helyre állítsa, s a szénárak kialakulásában elfogadható viszonyokat teremtsen. A művelés alatt álló szénbányákon kívül hazánkban még számos szénben gazdag terület volt. A kormányzat tehát elhatározta, hogy ezekből a területekből vásárlás útján új szénterületek nyitásával javít a helyzeten. Többek között a Borsod-megyei Ormospusztán lévő 1 057 kát. holdat kitevő szénterület megvásárlását is javasolta, mely a Randvánszky örökösök birtokát képezte. A pénzügyminiszter javaslata szerint a már megejtett szaktanulmányok alapján az itt talált szén kevésbé jó minőségű ugyan, de mind hőértékénél, mind összetételénél fogva, különösen kazán- és gőzmozdony fűtésére alkalmas. Ormospuszta szénbányászatának megindítását elsősorban a diósgyőri gyárnál fennálló szénhiány tette indokolttá. Lázár Zoltán, a Rimamurány Salgótarjáni Vasmű Rt. igazgatója, a Bányászati és Kohászati Lapok 1907. november 15-i 22. számában támadást intézett a kormány eme újabb vállalkozása ellen, s elhibázottnak, céltalannak, s az adott viszonyok között egyenesen károsnak minősítette azt. A Bányászati és Kohászati Lapok 1907. december 1-i 23. száma közgazdaság rovatában „Állami szénbányászat” cím alatt vitába szállt Lázár támadásaival megállapítva, hogy az állam elhatározása helyes és hasznos cselekedet volt. A szóban lévő kiterjedt összefüggő szénelőjövetel fölötte kívánatossá teszi mind a helyi, mind általános közgazdasági szempontból is, hogy a rendszeres bányanyitás megtörténjék, s a termelő üzem mielőbb meginduljon. A vitában Oczvirk Nándor bányamérnök „A szénkérdés” című cikkében megállapítja: „Nem hiszem, hogy tévednénk mi bányászok, ha azt állítjuk, hogy a mai gazdasági fejlődés mellett gazdasági jövője csak annak az államnak van, mely a szükséges szénmennyiséggel rendelkezik, azt igénybe is veszi és nem függ idegen munkaerőforrásoktól... A hazai ipar fejlesztését tehát a hazai bányászat fejlesztésének és térfoglalásának kell megelőznie. Hiszen máris észrevehetjük lépten-nyomon, hogy az uralkodó általános szénhiány miatt hiú ábránd marad minden törekvés, mely a hazai ipar erősítését és térhódítását célozza.” Az akkori Magyar Vasművek és Gépgyárak Országos Egyesületének is állandó témája volt a szénkérdés. 1907 októberében tartott egyik ülésén megvitatták azokat a nehézségeket, melyek a tüzelőszén beszerzése terén az utóbbi időben mutatkoztak. Különösen azt hozták fel panaszképpen, hogy a gyárak teljesen ki vannak szolgáltatva a szénbányáknak és hogy a szénbányáknak a gyárakkal szemben követett eljárása annyira önkényes, hogy a helyzet szinte tarthatatlan. Az 1908. évi XXX. te. felhatalmazta a pénzügyminisztert, hogy az állami vasgyárak tüzelőanyagának fokozottabb biztosítása érdekében a Borsod-megyei Ormospuszta nevű báró Radvánszky-féle birtok szénkihasználási jogát megvegye és kezelési berende147
