Kiszely Gyula: A Diósgyőri Magyar Állami Vas- és Acélgyár története 1867-1945 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 1. (Miskolc, 1997)
VI. Az állami vaskohászat és a gépipar egyesítése (1900-1913)
tudhatja, hogy ... az Eskü téri Lánchíd láncszemeinek gyártására nemezközi pályázaton csak két külföldi gyár vállalkozott, s több világhírű külföldi cég azzal a megokolással nem pályázott, hogy ilyen nagyszabású munka végzésére tapasztalatok hiányában nem mer vállalkozni. E munkát azután elvégezte a cikk írója szerint szakértelemben szűkölködő diósgyőri vasgyár oly tökéletességgel, hogy érte - a cikkírót kivéve - az egész világ elismerését vívta ki magának.” A válasz cikkeket a Bányászati és Kohászati Lapok így fejezi be: „Szép a nemes törekvés, de sárdobálással ma már kunyhót sem építenek, annál kevéssé fog sikerülni a cikkírónak vele hazánk közgazdasági jólétét megteremteni.46 Mint előbb már említettük az 1903-as esztendő a támadások éve volt. Az állami beruházások, - melyeknek diósgyőri részét már ismertettük, — felkavarta a magánipar kedélyét. Katona Béla, aki a legkorrektebbül megvédte az állami gyárakat és különösképpen a diósgyőri gyárat a Pesti napló cikkírójával szemben, a Nemzetgazdasági Szemlében az állami beruházások és az állami gyárak támogatását és versenyét bírálja.47 Véleménye szerint az állami gyárak versenye azóta elviselhetetlen, amióta a Pénzügyminisztérium fennhatósága alá tartozik. A képviselőházban folyó vitában is szóba került az állami gyárak eladásának kérdése, amikor a pénzügyminiszter az elhangzott követelésekre válaszolva közölte, hogy magángyárak félnek a legjobban az állami vasgyárak eladásától. Katona ezt tagadja, megállapítja: „...Határozottan minden kétséget kizárólag konstatáljuk, hogy a magán vas- és gépipar nemcsak hőn óhajtja, de az állammal szemben követelésül állítja fel azon kívánságát, hogy az állami vasgyárak magánvállalkozásba bocsáttassanak”. A magánipar ezt a követelést a jelenlegi súlyos gazdasági helyzetben - ha a vételi felajánlás megtörténne - nem tudná teljesíteni, azonban megnyugtató volna részükre, ha az állami gyárakat a kereskedelemügyi miniszter hatáskörébe adnák ismét át, mert véleménye szerint az eladás pillanatáig ez lenne a leghelyesebb megoldás. Az 1899. január 1-én a diósgyőri gyár hatáskörébe utalt kabolapolyánai vasgyár - mely később a Gyertyánligeti Vasgyár nevet vette fel - aránytalanul nagy veszteséggel dolgozott, s miután ennek a távolfekvő gyárnak a vezetése nagy nehézségeket okozott, a központi igazgatóság a gyárat 1903-ban Bratmann Emánuel bécsi gyárosnak eladta.48 Az állami vasgyárak ellen 1903-ban megkezdett támadás 1904-ben is továbbfolytatódott. Matlekovics Sándor a „Magyar Ipar” című lapban „az állami vasgyárak és iparfejlesztés” c. cikkben ezeket írja: „A közel öt év óta tartó ipari pangás következtében a közvéleményt állandóan az a kérdés foglalkoztatja, hogyan lehetne ezt megszüntetni, másrészt a gazdasági foglalkozások közt azt az egyensúlyt megteremteni, mely az ország fejlődésének megfelel. E törekvésnél a legnagyobb súly az ipar fejlesztésére esik. Az iparfejlesztés nagy kérdéseinek egy felette fontos tárgy: az állami vasgyárak, s a velük kapcsolatos Állami Gépgyár és diósgyőri vasgyár sorsa. Ez a kérdés e pillanatban any- nyiban fontosabb, mert a beruházásokról szóló törvényjavaslatban nem kevesebb mint 14 millió korona van az e gyáraknál leendő befektetésekre felvéve, szóval oly beruházást akar tenni az állam, mely 3-4 meglehetősen nagy új gyárnak megfelel.” Matlekovits a továbbiakban elemzi a két gyár utolsó hat esztendejének eredményét megállapítva, hogy az évi nyereség a gyárakban fekvő tőke 1 1/2%-os kamatozását adja akkor, amikor az állam kölcsöneiért 4%-nál nagyobb kamatot fizet és megállapítja, 4,1 BKL. 1903. évi 1. sz. 28-29. p.. 47 Nemzetgazdasági Szemle. 1903. évf. 8. sz. 2-3. p. Az állami beruházások tengeri kígyója. 48 BKL. 1903. évi 12. sz. VI. 15.. 137
