Kiszely Gyula: A Diósgyőri Magyar Állami Vas- és Acélgyár története 1867-1945 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 1. (Miskolc, 1997)

II. A gyár alapítása és a kezdés nehézségei (1867-1872)

A továbbiakban szükséges jellemezni azokat a személyeket, akik a gyár tervezésében és építésében részt vettek.

A gyár áttelepítését, illetve rekonstrukció helyett egy új gyár felépítésének gondolatát a Pénzügyminisztériumban határozták el, és a végrehajtással Gränzenstein Gusztáv és Péch Antal bányamérnököket bízták meg, akik a bányászat terén kiváló egyéniségek voltak, de kohászati gyakorlattal kevésbé rendelkeztek. A gyár tervezésével és felépítésével Glanzer Miksa fehérpataki vasgyári igazgatót bízták meg, aki kohómérnök volt, de a fehérpataki vasgyárban, mely főleg nyersvas gyártással foglalkozott, nem rendelkezett a modem kohászati finomító berendezések és technológia terén olyan jártassággal, mint ami egy ilyen nagy és modern berendezésre előirányzott vasmű felépítéséhez szükséges lett volna. Éppen ez az adottság és talán gyakorlat hiánya is okozta azt, hogy a tervezési munkálatokat a rhonici vasgyárban végezte, ahol Moschitz Márton rhonici igazgató segítségét is igénybe vehette. Bárdos Mihály, a Diósgyőr-Hámori Vasmű ideiglenes vezetője és Glanzer helyettese, aki kohómémök volt ugyan, de a már korszerűtlenné vált vasműben a választott fejlettebb kohászati technikát nem tanulhatta meg, ugyancsak nem járulhatott hozzá egy modem vasipari telep korszerű megalapozásához.

Ha mindezeket a körülményeket összevetjük, azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a tervezéshez és építéshez nem elég a jóakarat, a szorgalom és a hűség, ennek párosulnia kell a kor színvonalán álló szaktudással, mert csak így lehet hiánytalanul nagyot és szakszerűt alkotni. Nem kívánunk pálcát tömi az új diósgyőri gyár megalkotói felett, csak a puszta tényeket kívánjuk rögzíteni, hogy a későbbi bajok eredőit láthassuk.

Az ilyen - akkori méreteket tekintve - nagy kiterjedésű és teljesítőképességű vasgyár megtervezésénél sokkal körültekintőbben kellett volna eljárni, és a berendezések megtervezéséhez a legszakavatottabb tervezőket kellett volna igénybe venni. Nem szabad azt sem szem elől téveszteni, hogy egy ilyen nagy vasmű tervezésénél a legfejlettebb és más üzemekben már bevezetett, s ott sikerrel alkalmazott berendezéseket és technológiát kellett volna a tervekben előirányozni. A tervezésnél a fő cél az volt, hogy a nagy kiterjedésű és gazdag diósgyőri kőszéntelepek hasznosíthatók legyenek. A szén a tervezés időszakában még csak részben volt feltárva, kohászati célra kikísérletezve azonban még nem volt. A tervek elkészítése előtt a legfontosabb feladat az lett volna, hogy a fi- nomítási kísérleteket a kincstár valamelyik vasgyárában a diósgyőri barnaszénnel elvégezzék, és a kapott eredmények alapján a legjobban bevált kavarókemencét válasszák felépítésre. Sőt, rendelkezésre állottak már akkor a Siemens-féle regeneratív fűtésű kemencék gyakorlati adatai is, s a Bessemer-féle eljárás egész Európában tért hódított és a Siemens-Martin acélgyártás is kezdetét vette.

A tervek elkészítésénél sem az egyik, sem a másik megoldást nem vették figyelembe, hanem saját tervezésű kemencékkel kezdtek kísérletezni akkor, amikor az építkezés már javában folyt. Hibát követtek el a tervezők akkor, midőn az ott alkalmazott és kiváló képességű fiatal kohómémökök közül Borbély Lajost - aki 3 év múlva, mint a Salgótarjáni Vasfinomító Társulat igazgatója, megalkotta saját tervezésű regeneratív fűtésű kavarókemencéjét - nem vonták be a tervezésbe, akinek segítségével az üzem fejlesztését kedvezőbb irányba terelhették volna. Borbély egyébként 1870-ben el is hagyta a gyárat, mert nagyvonalú terveit a gyár nem méltányolta és emiatt a vezetőkkel nézet- eltérései keletkeztek. Ezt a megoldást csak hibáztatni lehet, mert minden további bajnak

31