Kiszely Gyula: A Diósgyőri Magyar Állami Vas- és Acélgyár története 1867-1945 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 1. (Miskolc, 1997)
II. A gyár alapítása és a kezdés nehézségei (1867-1872)
A vállalat jövedelmezőségét taglalva, a bizottság megállapította, hogy az évi nyereség körülbelül 233 457,- forintban várható, így az évi tervezett nyereséggel a beruházás 3-4 év alatt törleszthető lesz. A gyár súlyponti feladatát 200 000 bécsi mázsa, tehát évi 11 200 tonna vasúti sín legyártása képezte, a szükséges kapcsolószerekkel együtt. A bányasínektől az I. osztályú „vaspálya” sínekig és a sínszegekig terjedő program olyan összesített, olyan különböző méretű szelvények sokaságát jelentette, hogy ezeket már ebben az időben is hengerlés- technikailag csak három, méretben egymástól elütő, hengersor felállításával tudták teljesíteni. Ezért kellett egy finom-, egy közép- és egy durvasort telepíteni. Megállapítást nyert az is, hogy a finomítógyár jelenleg csak igen nehezen látható el a szükséges nyersanyaggal, s miután kívánatosnak látszik, hogy a megindítás előtt legalább egy félévi nyersvaskészlettel rendelkezzék, először az olvasztó építését, valamint a hozzá szükséges gépek beszerzését rendelték el. A diósgyőri szén az elvégzett kísérletek szerint a kavarásnál sikerrel felhasználható, azonban a fogyasztás egy mázsa vasgyártmányra még igen nagy, ezért elrendelték, hogy a további kísérleteket Lundin-módszer szerint folytassák. Legcélszerűbbnek azt találták, hogy a diósgyőri Alsóhámorban állítsanak fel egy kavarókemencét, ott folytassák le a kísérleteket, és a termelt kavartvasat az ottani hámorokban dolgozzák fel. Egy azonos kivitelű Lundin-kemencét Rhonic-Brezován is felállítandónak véltek. Ugyanakkor a bizottság a tanulmányutak eredményei alapján megállapította, hogy az ehhez hasonló berendezés használata külföldön is mindinkább terjed, s a gyártmányok versenyeznek a Bessemer acéllal. A tárgyalás eredményeit mérlegelve, arra a megállapításra jutottak, hogy a finomítógyár felépítését mindaddig megkezdeni nem lehet, amíg a barnaszén kísérletek sikerre nem vezetnek. A halasztást még a nyersanyag beszerzési nehézségek is alátámasztották.9 Ezzel a bizottsági üléssel valójában lezárult az új diósgyőri vasmű építésének első szakasza, amit érdemes röviden kritika tárgyává tenni. Fölvethető mindenekelőtt az a kérdés, helyesen cselekedett-e a Minisztérium akkor, amikor az új vasgyárat a koronauradalom területére telepítette, megtett-e mindent a gyár jövedelmezősége érdekében a szénvagyon felhasználására és helyes volt-e a finomítóművet kavarókemencékkel felépíttetnie? Az eredeti elgondolás az volt, hogy a várható vasszükséglet növekedésére egy korszerű, nagy termelőképességű üzemet kell felépíteni olyan helyen, ahol a szükséges energiaforrás - jelen esetben a szén - rendelkezésre áll. Ebből a szempontból az elgondolás jó volt, csak a hely megválasztását hibázták el, mert mint később nyilvánvalóvá vált, a jó minőségű szenet és a vasércet alacsonyabb költséggel szállíthatták volna, ha az üzem telephelyéül tágasabb és a fejlődést biztosító területet jelölnek ki. Ez a hely pedig a szakértők későbbi megállapítása szerint Sajószentpéter közelében volt, ahol a bővebb vízmennyiség, a közvetlen országút és a gömöri vasút megépítése után új vasút építése nélkül bekapcsolódhatott volna szállításaival a közvetlen közúti és vasúti forgalomba. Nagy hiba volt, hogy a diósgyőri szénnel a helyi kavarókísérletek nem előzték meg a tervezést, amivel elejét vehették volna a későbbi zavaroknak és veszteségeknek. A legnagyobb hibát azonban ott követték el, hogy az új gyárat nem acélgyárrá építették 9 UBA. HKG. Dgy. Jószágig. 981/1868. 26
