Kiszely Gyula: A Diósgyőri Magyar Állami Vas- és Acélgyár története 1867-1945 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 1. (Miskolc, 1997)
VIII. Diósgyőr a második világháború előtt és alatt (1934-1945)
kérte a megszálló német katonaság segítségét, talán mindegyik érezte, hogy ő mégis csak magyar ember. De akármilyen lassan is ment a leszerelés, mégis csak nélkülözhetetlen motor és géprész került a vagonokba. És itt voltak nagy segítségünkre az itt maradó szellemi dolgozók. A kohászatnál Gönczy főellenőr, keleti központon Prókay művezető tanácsára éjjel a kisebb motorokat eldugdosták a pince zugaiban, a nagyobb darabokat meg vagonostul az ócskavas között lévő vágányokra. Ebben nagy érdemük van Nyilasi és Werner munkatársainknak, mert a kohónál szolgálatos mozdonnyal ők vitették olyan zúgvágányra, hogy a vagonokat kereső és összeszedő német katonák nem látták meg. az itt maradó szellemi dolgozók pedig hivatalosan kiállított szállítólevelekkel igazolták, hogy a vagonok a rakománnyal elmentek. Minden azon múlott, hogy időt nyerjünk, mert az ágyúszó mind közelebb hallatszott, s egyre közelgett az idő, mely hivatva lesz akadályt gördíteni az elszállításra váró fontos gépi berendezések elé. Az előretörő szovjet hadsereg gyűrűje mindinkább közeledett és a Nyugatra igyekvők elérkezettnek látták az időt a menekülésre. El is mentek, ki az utókaravánnal, ki pedig vasúton. Jött azután egy újabb riasztó hír. A németek a fontosabb berendezéseket és gépeket barbár módon felrobbantották, miáltal teljesen lehetetlenné teszik a gyár üzembe helyezését. Itt újra a gyár magas, németül jól beszélő alkalmazottai léptek érintkezésbe a német parancsnoksággal, hogy milyen arányú megcsonkítással elégednének meg, illetve tekintenének el a robbantástól. A tárgyalás után ők nékünk adták az utasítást a gépek, daruk és a berendezések csonkítására, amit azután a helyzetnek megfelelően gyors iramban kellett végrehajtanunk. Nem tudhattuk, hogy az ellenőrző bizottság mely pillanatban lep meg bennünket, hiszen a leszerelt gépeket jól el kellett rejteni. Szerencsére az teljes mértékben sikerült is nálunk. A kohóknál a nagy értékű vörösréz formákat és hűtőlapokat, továbbá hajlékony rézcsöveket salak közé és iszapba süllyesztve helyezték biztonságba Gönczy főellenőr vezetésével Wemer főolvasztár és társai. A gáztisztító értékes motorjait és porszűrő zsákjait az ottani dolgozók Klein vezetésével rejtették el sikeresen. A daruk üzemképtelenné tételére a hajtómotorokat kellett leszerelnünk. E munka elvégzésére túlidőre volt szükségünk, mert ember bizony már kevés volt. Itt meg kell emlékezzek Orliczky Gáspár Óhuta lakó napszámosról, aki a túlidéi munka miatt 10 napig (a felszabadulásig) benn rekedt a kórház melletti közös óvóhelyén, mivel már nem térhetett haza és családjától távol a mások könyöradományaira szorulva élte le a harcok idejét. De mindezeknél sokkal fontosabb volt a gépházban lévő áramfejlesztő gépek megmentése. Itt sokat segített Pfaff főtanácsos, a gépek átmentésében fáradságos és veszélyes munkát végzett. Utasított, hogy mit szereljünk le a gépekről és intézkedett üres kocsik beállításáról és a leszerelt géprészek gyors kiszállításáról a Baross-aknai meddőhányóra, ahol jól el lehetett rejteni azokat. Ő vezette a felülvizsgáló német bizottságot és hamis keltezésű szállítólevéllel bizonyította nekik, hogy a leszerelt géprészek Nyugatra már el lettek szállítva. A vizsgálat után végre az eltávozott gyárigazgató helyét betöltő Obholczer Pál aláírásával biztosítékot kaptunk, hogy még némi utáncsonkítás végrehajtása esetén nem robbantanak fel semmit. Hogy mindezek ellenére mégis történt felrobbantás a gépházunkban, ez csak a németek minden hadicél nélküli bosszúból fakadó rombolását igazolja. 258
