Kiszely Gyula: A Diósgyőri Magyar Állami Vas- és Acélgyár története 1867-1945 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 1. (Miskolc, 1997)
VIII. Diósgyőr a második világháború előtt és alatt (1934-1945)
Nagyobb szerepet kap a szabványosítás A korabeli acélokat a gyár mindig gondosan szabványokba foglalta. Ezekben a szabványokban mindig utaltak a hasonló külföldi acélfajtákra, tekintve, hogy a magyar tervezők és kivitelezők ezeket korábban kiterjedten használták, ezeket ismerték az irodalomból is, és ilyen jelzéssel kapták a külföldi terveket. így a tervezőknek, szerkesztőknek nagyban megkönnyítették a hazai anyagra való áttérés sokszor nagy bizalmat igénylő munkáját. Egyszerűbb volt így az export is, hiszen a DIN, GOST, BSS, SAE, GL stb. szabványokat a külföldi piac jobban ismerte, s így az értékesítés egyszerűbb volt. A házi szabványok megadták a kémiai-fizikai-mechanikai jellemzőkön kívül a hőkezelésre vonatkozó utasításokat is. A megrendelők ezt is szívesen fogadták, hiszen a gyártó mü állandó vizsgálati munkájának tapasztalatait bizalommal vehették át. így bármilyen kis mennyiség beszerzése esetén biztosak lehettek abban, hogy kész gyártmányuk a követelményeket kielégíti. Fentieken kívül a házi szabványok a felhasználás helyére és módjára is adtak kellő tájékoztatást a felhasználók kiválasztó és feldolgozó tevékenységének megköny- nyítésére. Erre szolgáltak a technológiai jellegű magyarázatok is, amelyben leírták, hogy a táblázatban szereplő valamelyik acélnak pl. rossz a hővezető-képessége, ezért egészen lassú felhevítés, két-háromszoros idejű kemencében tartás szükséges hőkezelésekor. De arra is felhívták a figyelmet, hogy a repedésre nagyon érzékeny acélok hengerlés vagy húzás utáni lágyítását vagy edzés utáni megeresztését haladéktalanul el kell végezni, ellenkező esetben rövid idő alatt megreped, használhatatlanná válik. Ebben az időszakban az ötvözetlen acélok teljes skálája kialakult. De ötvözött acélokban is az öntvények céljára szolgáló dinamóöntvények, mozdony- és hajóalkatrészek, géprészek, állványok, fogaskerekek, hídsaruk, sínkeresztezések és malomalkatrészek a DIN (Deutsche Industrie-Normen) szabványok alapján járatosak voltak. A járműipar részére is sok különleges karbonacélfajta, betétből edzhető, nemesíthető és különleges acél készült. Külön meg kell emlékezni a golyóscsapágyacél gyártmányokról. Rugóacélokból is igen nagy volt a választék. A MÁV teljes rugószükségletét, de a közúti járművek valamennyi rugófajtáját, beleértve természetesen a hintók rugóit is, a diósgyőri gyár készítette. A vasúti gördülőanyagok, az abroncsok, tárcsák és tengelyek gyártásán kívül a kovácsolt gyártmányok között is egyre inkább jelentkeztek ötvözött acélok. Ötvözött tengelyek, ötvözött gyűrűk, süllyesztékek, lövegcsövek és sok egyéb alakos kovácsdarab készült belőlük. Az ötvözetlen szerszámacélokon kívül az ötvözött szerszámacélok is szerepeltek a gyártás minőségi színvonalát reprezentáló házi szabványokban. A króm, wolfram, króm-wolffám, sőt króm-wolfrám-vanádium-molibdén-kobalt ötvözésű szerszámacélok is jellemzőek már erre az időszakra. Jellemző képviselőjük volt (bár ezt csak öntött állapotban állították elő) a Megiston acél. A híres diósgyőri szerkezeti acélok sorában ezidőtájt a nem rozsdásodó, nem mágnesezhető N 25 jelű 25%-os Ni-acél, valamint a 18/8-as CrNi acél vagy az austenites mangánacél egyaránt megtalálható volt. A második világháború előtt bekövetkezett ötvözőfémhiány kényszerítő hatására Diósgyőrben kialakították az ún. takarékacélokat. A legerősebben a wolfrám, a molib- dén, a kobalt és a vanádium hiányzott a szerszámacélokhoz, míg a szerkezeti acélok 234
