Kiszely Gyula: A Diósgyőri Magyar Állami Vas- és Acélgyár története 1867-1945 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 1. (Miskolc, 1997)
VII. Az első világháború és az újjáépítés (1913-1933)
Az ipar vezető köreiben a látogatással kapcsolatban megoszlottak a vélemények. A gépipari vállalatok egy részében meglehetősen kétkedve fogadták az említett terveket, feltételezéseket és azt mondták, hogy az állam az állandó deficit ellenére sem lesz hajlandó áruba bocsátani, vagy bérbe adni a gyárat. Szerintük Schuster látogatása egyszerű udvariassági tény. Hallatszott azonban olyan érvelés is, hogy a szakértői vélemény kiinduló pontja lehet a meginduló tárgyalásoknak. A lap tudósításának végén ezeket írja: „Mindezeket a híreket és feltevéseket azonban kellő fenntartással kell fogadni, mert kétségtelen, hogy a kormány csak ultima ratióként határozná el magát arra, hogy a külföldi tőkeérdekeltségnek bármi néven nevezendő beleszólást engedjen a MÁV Gépgyár, vagy a diósgyőri gyár üzletvitelébe.47 A ,JVépszava” is foglalkozott a látogatással, biztosat ugyan nem tudott, de elvben tiltakozott az ellen, hogy a magyar vasipari termelésnek ezt a fontos bázisát a magánipar kezébe adják. Felvetette azt a kérdést is, ha a találgatások valóra válnának, mi történne az ott alkalmazott munkásokkal.48 A látogatás és az ezzel kapcsolatos találgatások volt a nyitánya annak az akciónak, mely 1931 -ben kezdődött. A magánipamak az állami üzemek ellen évtizedek óta folytatott aknamunkája eredményeként a törvényhozás az 1931. évi XXI. törvénycikkben az iparfejlesztésről intézkedett. A rendelet IV. fejezete „Hatósági üzemek" cím alatt előírta, hogy a kereskedelemügyi miniszter a rendelet hatálybalépésétől számított egy éven belül köteles az állami üzemeket megvizsgálni, abból a szempontból, vajon fennállása közérdekből indokolt-e. Ha a vizsgálat azt mutatná, hogy a megvizsgált üzem az ország ipari, vagy kereskedelmi érdekéből egészben, vagy részben szükségtelen, a kereskedelemügyi miniszter az üzem megszüntetését, vagy megfelelő keretek közé szorítását rendelheti el. A törvény nagy örömet okozott a magánipamak, s ennek hangot is adott a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara a „Kereskedelmünk és iparunk az 1931. évben” című összefoglaló jelentésében, mely szerint a magánipar „...benne olyan fegyvert kapott, hogy felhasználásával akcióját most már talán konkrét eredmények elérésének lehetőségével folytathatja.” A törvénycikk közzététele után 1931-ben a válság második esztendejében kezdődött Diósgyőrben az az izgalmakkal teljes időszak, amikor a lét- és nemlét kérdéséről sajtóban, pártüléseken, az országgyűlésben, a Kereskedelemügyi Minisztériumban és a MÁVAG vezérigazgatóságán tárgyaltak, védekeztek, interpelláltak és döntöttek. 1931. október 31-én a miskolci „Reggeli Hírlap”-ban, „A diósgyőri gyár állami kezelésben hagyását kéri a munkásság” cím alatt cikk jelent meg. A cikk foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy az élet egész vonalán elhatározott takarékossági, illetve leépítési program kapcsán tervbe vették az állami vasművek eladását, bérbeadását, illetve valamely magánvállalattal való fúzióját. A hír hallatára a diósgyőri vasgyár 5 000 főnyi munkássága és tisztviselőkara saját egzisztenciális érdekében megmozdult és beavatott helyeken igyekezett hiteles részleteket erről megtudni. Fokozta az idegességet és bizonytalanságot az a tény, hogy nemrégen egy három tagú bizottság járt a vasgyárban: Zorkóczy Samu, a Rima vezérigazgatója, Szőnyey Ló- ránd a Kereskedelmi Minisztériumba beosztott MÁV igazgatóhelyettes és dr. Varga Jó47 Pesti Napló 1927. május 11. szám. 48 Népszava 1927. május 14. szám. 199
