Kiszely Gyula: A Diósgyőri Magyar Állami Vas- és Acélgyár története 1867-1945 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 1. (Miskolc, 1997)

VII. Az első világháború és az újjáépítés (1913-1933)

55. ábra. Az acélöntődé formázó csarnoka

Az öntöde fejlesztéséhez egy elektrokemence felállítása is szükségessé vált, amit 8 tonnásra választottak meg, és a felépítendő második csarnokban kívántak elhelyezni, mert csak így látták az acélöntődé további üzemeltetését gazdaságosnak és exportképesnek.21

Ismerve a diósgyőri acélöntődé eddigi eredményeit, az előrelátás helyes volt, azonban mindennek az előfeltétele a megfelelő hitelkeret biztosítása volt, melyet az adott nehéz gazdasági viszonyok mellett attól tettek függővé, hogy az országgyűlés a megfelelő beruházási hitelt megadja-e. Általában a diósgyőri gyár fejlődése mindenkor - alapítása óta - azon múlott, hogy miként viszonylik az országgyűlés az előterjesztett költségvetéshez. Az acélöntöde fejlesztési javaslata az 1923/24. évi költségvetési tárgyaláson dőlt el.

A gazdasági helyzet romlása a vállalat életében sok előre nem látott nehézséget hozott felszínre. A fokozottabb takarékosság, az önköltség csökkentése és a szanálási törvényben előírtak érdekében a központi igazgatóság a tisztviselői és munkás létszám csökkentését hajtotta végre.

1924. augusztus 21-ig 30 tisztviselőnek mondtak fel, míg az augusztus 21-i fel- terjesztésben további 20 személy felmondását terjesztették elő, főleg órabéres és napidíjas fiatal tisztviselőkét. Zsoldos István igazgatóhelyettes, a központi igazgatóság létszámcsökkentési bizottságának vezetője az órabéres és havidíjas tisztviselők közül 71 főt jelölt ki elbocsátásra, melyek közül augusztus 21-ig 61 tisztviselőt bocsátották el, a hátralévő 15 főnek elbocsátása felől később rendelkeztek.22 Az elbocsátottak száma 21 DGYLT. 18293/1923.

22 DGYLT. 14/eln. 1924.

181