Kiszely Gyula: A Diósgyőri Magyar Állami Vas- és Acélgyár története 1867-1945 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 1. (Miskolc, 1997)

VII. Az első világháború és az újjáépítés (1913-1933)

A háború idején a hadianyaggyártás erősen fellendült, s ennek világszerte elis­mert fejlesztő hatása minőségre, mennyiségre egyaránt megfigyelhető. Az ötvözött acé­lok gyártása is elsősorban ennek, másrészt a gépgyártás szintén erős fejlődésének volt köszönhető. A SM-acélgyártás akkori lehetőségeit azonban egyre inkább túlhaladták az igények. Az ágyúgyár létesítésével kapcsolatban szükségessé vált az acélművek további kibővítése egy 60 tonnás martinkemencével, melynek munkálatait még 1917-ben meg­kezdték. A vasöntödében a hengerdei hengerek jobb minőségben való előállítása érde­kében egy 15 tonnás közvetlen fűtésű lángkemencét állítottak fel. A hengersorok meg­hajtásának modernizálása is már elkerülhetetlenné vált. Már javában tartott az első világháború, amikor 1917-ben egyidejűleg megtörtént a finom- és a durva- (sín) sori gőzgép hajtásának lecserélése is. A Ganz Villamossági Rt. szállította le az 500 lóerős szabályozható fordulatszámú egyenáramú sorvonó motort a finomsorhoz, melyet motordinamó kapcsolt váltóáramú hálózatra. Az előző gőzhajtásos előtét és lendítőkerék rendszere megmaradt, a meghajtás teljesítménye azonban több mint 10-szeresre emelkedett. A durvasorhoz a meghajtó motort a Magyar Siemens-Schuckert Művek szállítot­ták. A kb. 650 LE-s forgóáramú, percenként 490 fordulatú motort automatikus slip- szabályozóval látták el. A szórási csúcsterhelésnek átsegítésére, a motor és a pörgő közé szerelt 42 tonnás lendítőkerék szolgált hasonlóan, mint a gőzhajtásnál. Végeredményben ennél a sornál is kb. négyszeresre növekedett a teljesítmény. A hengerművek programját az első világháború éveiben inkább a nagyobb teljesítményre való törekvés, mint a mű­szaki fejlesztés jellemezte. Ennek következménye volt, hogy 1914-ben megindult a má­sodik ligner csoport tervezése azért, hogy külön hajtással a reverzáló (gerenda) sor ter­melését emelni lehessen. A megvalósulás azonban csak 1926-ben következett be a hábo­rús események és az utána következő válság miatt. Ugyancsak a háború alatt következett be a durvahengermű embertelen kézimunkát követelő kikészítőjének és rakodóterének villamos daruval való ellátása, amikor egy 51 m fesztávú bakdaru létesült. Ennek a da­runak egyik lábazatában az akkor már 24 m-es sínek keresztül emelésére és a vasúti ko­csiba rakásához elegendő nagyságú ablakot képeztek ki (52. ábra). 1916-ban már a meglévő 9 cellás fűtetlen meleg tuskót tároló gödör másodpéldánya is elkészült (53. áb­ra). A minőségi acélgyártás fejlődésével a metallográfiái laboratórium és a vegyészet fejlesztését is tovább folytatták.8 Az ágyúgyár építését a hadvezetőség részéről közben állandóan sürgették és en­nek hatására 1918-ban az épületek nagy része tető alá került. A berendezések folyamato­san érkeztek a gyárba, azonban ezek felszerelését a mindinkább növekvő forradalmi hangulat nagyban akadályozta. Elkészült a nagyolvasztótelep tartozékát képező vasút is, amely a mészkőbányák­hoz, illetve azok közelében létesített salakhányóra vezetett. A két nagyolvasztó beton­lapjára felszerelték a négyoszlopos vasállványzatot, valamint a nyugasz- és medence­páncélokat. A porzsák és öntőcsamok beton alapozása a kohószintig elkészült és a 6 léghevítő kifalazását is befejezték. DGYLT. ad. 28162/1920. 173

Next

/
Thumbnails
Contents