Hőgye István: Neves újhelyiek. Életrajzi lexikon - Zemléni Füzetek 4. (Sátoraljaújhely, 1986)
K
41 K KAZINCZY FERENC /Ërsemlyén, 1759. október 27. - Széphalom, 1831. augusztus 22./ Irodalomszervező, költő, író, nyelvújító. Iskoláit Sárospatakon, Eperjesen, Kassán, Pesten végezte és folytatott joggyakorlatot. 1784-ben Abaúj megye aljegyzője, 1786-tól a kassai tankerület felügyelője. 1788-ban Batsányi és Baróti Szabó társaságában megindította a Magyar Múzeumot Kassán, majd önállóan szerkesztette az Orpheus c. irodalmi lapot. Résztvevője volt a Martinovics-féle mozgalomnak, emiatt előbb halálra, majd hosszú várfogságra ítélték. Szabadulása után 1804-ben feleségül vette gróf Török Zsófiát és Széphalmon telepedett le. Fontos szerepet játszott Zemplén megye és Sátoraljaújhely közéletében, részt vett és többször felszólalt a megyegyűléseken, mint a vármegye táblabírója különféle megbízatásokat kapott. 1811-ben a győri csatában elesett zempléniek emlékművét tervezte, melyet Sátoraljaújhelyen állítottak fel. 1814- től a sátoraljaújhelyi református gyülekezet főgondnoka, 1815- től Zemplén megye levéltárának "napibérese" volt. A városból fejtette ki irodalomszervező, nyelvújító munkáját, innen írta leveleit. A város legtekintélyesebb emberének számított, becsülték tudását, munkabírását, elvhűségét. Több, a városban történt nevezetesebb rendezvény fő részese, főispáni beiktatásokon beszédeket írt, alkalmi feliratokat készített. A Zempléni Caszinónak alapító tagja. Fiai közül Bálint, Emil is írogatott, Lajos a 14. aradi vértanú. Sátoraljaújhelyen nevét utca, intézmények viselik. Szobra - Pátzay Pál alkotása - 1968-tól a volt megyeháza udvarán áll. A század elején Kazigpzy ^ör/, 1984-től KairirïdZy Ferenc Társaság működik a zempléni területen. Kazinczy Ferenc és Sátoraljaújhely kapcsolatára vonatkozó fontosabb irodalom: Kazinczy levelezése I-XXIII /Bp. 1890-1960/, Kazinczy Ferenc: Pályám emlékezete, Váczy János: Kazinczy Ferenc és kora /Bp. 1915/, Négyesy László: Kazinczy pályája /Bp. 1931/, Kazinczy Abaújban és Zemplénben /Sátoraljaújhely 1978/. KAZINCZY LAJOS /Széphalom, 1820. október 20. - Arad, 1849. október 25./ Honvéd- tábornok, a 14. aradi vértanú. Kazinczy Ferenc és gróf Török Zsófia legkisebb gyermeke. Iskoláit magánúton és Sátoraljaújhelyen végez-