Dobrossy István: Szentpáli István 1861-1924. Élete és munkássága (Miskolc, 2003)

Szentpáli István Miskolc történetében

vényhatósági bizottság Szentpáli polgármester javaslatára, határozati feliratot intézett a népkormányhoz: „Miskolc törvényhatósági joggal felruházott város közönsége a mai napon tartott közgyűléséből haza­fias lelkesedéssel üdvözli a Miniszterelnök Urat és a vezetése alatt álló első Népkormányt. Városunk közönsége, mely mindenkor hat­hatós szószólója és támogatója volt az ország demokratikus fejlődé­sének, a jövőbe vetett bizalom érzetével, megnyugvással látja, hogy a válságos időkben az ország élén az egyetemes polgárság akaratával létrehozott és támogatott Népkormány áll".100 Két nappal korábban, november 13-án távirat érkezett a miskolci Nemzed Tanácshoz, melyben a Népkormány érdeklődött: csatlakozik-e a város azon el­határozáshoz, hogy Magyarország - államformájára nézve -, köztár­saság legyen. A táviratot Groszmann titkár olvasta fel a végrehajtó bizottság tagjai előtt, majd Szentpáli elnök emelkedett szólásra és a következőket mondotta: „Tisztelt Végrehajtó Bizottság! Amint mél- tóztatnak tudni, az egész világ egy nagy forradalom. Azt mondhat­juk, az embereket lázba hozta a világszabadság gondolata. Trónok omolnak össze, kemény dinasztiák menekülnek. Eddig az egész em­beriség olyan volt, mint egy nyáj, egy akarat nélküli tömeg, melyet vezetett egy-két öröklött, isten kegyelméből uralkodó család. Ezek tartották a kezükben a hatalmat s ez a felelőtlenség, amint a legutóbbi évek szomorú tapasztalata bizonyítja, háborúba sodorta az egész vi­lágot. Most, a véres háborúk után ráeszméltünk, hogy a háborúnak az uralkodók elbizakodottsága, nagyzási mániája volt az oka. Most Ma­gyarországon a sor, hogy kikiáltsa a független népek szent akaratát: a köztársaságot. Ebben az ünnepélyes, nagy pillanatban nem csak itt, ebben a teremben lévők érzelmét tolmácsolom, hanem az egész váro­sét. Csatlakozik ehhez a polgárság is, a munkásság is. Mindannyiunk óhajtása, hogy Magyarország köztársaság legyen, s a köztársaság valósítsa meg mindazt az álmot, melyet Magyarország boldogulásá­ért hozzá fűzünk. Méltóztassék velem együtt és egyszerre kiáltani: Éljen a Magyar Köztársaság!".101 '«> B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1903/a. 287/1918. 101 B.-A.-Z. m. Lt. XVI. 1. jegyzőkönyv, 1918. nov. 15. 83

Next

/
Thumbnails
Contents