Dobrossy István: Szentpáli István 1861-1924. Élete és munkássága (Miskolc, 2003)
Szentpáli István Miskolc történetében
zségi állapotom hivatalom teljes mértékű betöltésére tartósan képtelenné tévén, könnyebb foglalkozás után kellett látnom. A többek között ez is egyik fő oka volt, hogy engedve a polgárság óhajának, képviselővé való választásomat elfogadtam".71 A pártszempontok tekintetében nem vallott túlzott lelkesedésre, ahogyan a jelölt „könnyebb foglalkozásnak" titulálta az országgyűlési képviselőséget. Egyesek óvást nyújtottak be polgármesteri nyugdíjaztatása ellen és e tiltakozások elsősorban a Szentpálit politikai pályára állítok felé irányultak. Gencsy Elemér a városi közgyűlés előtt adott hangot elégedetlenségének: „nem látom helyén azt, hogy egy olyan ember, aki e város közbizalmát - szeretetét bírja, holmi pünkösdi királyságért azt a várost, amely érte mindenre képes, itt hagyja. Igenis, nekünk szükségünk van arra, hogy egy ily puritán lelkű s jellemű úri ember (...) ne távozhasson. Rámutatni kívánok (...), miként igyekeznek ezen becsületében megőszült egyént kipiszkálni (...), Ő, Szentpály István az ő becsületes leikével nem látta át azt a paraszt furfangot, amely ellene illetve állása ellen dolgozott s dolgoztatott (...) Dr. Szentpályt nem érte más baleset, mint az, hogy beleugratták a képviselőségbe".72 Az óvások hatástalansága után került sor Szentpáli nyugdíjazására. A város tiszti főorvosa állított ki bizonyítványt arról, hogy „nevezett súlyos ideges szívdobogás és nagyfokú idült gégehurutban szenved. Tekintettel arra, hogy ezen bajainál fogva erős szellemi munkássággal és izgalmakkal járó munkakör betöltése egészsége veszélyeztetésével járhat, nevezettet a polgármesteri állás betöltésére tartósan képtelennek és ez okból nyugdíjazandónak kell véleményeznünk".73 Az idézett orvosi diagnózis alapján úgy gondolhatnánk, hogy a parlamenti szereplést a századelő nem tartotta „erős szellemi munkássággal és izgalmakkal járó munkakörnek". Elbúcsúzott a közgyűléstől 1912. november 30-án, a város ügyei mégsem hagyták hidegen az expolgármestert: Szentpálit 1912-ben a Miskolc-Diósgyőr Helyi Érdekű Vasút Rt. Igazgatóságába,74 1913-ban és 1915-ben pedig a közigazgatási bizottságba választotta Miskolc 7' B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1906. 4903/1920. 77 B.-A.-Z. m. U. IV. 1906. 4903/1920. 73 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1906. 4903/1920. 74 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1903/a. 224/1912. 60