Dobrossy István: Szentpáli István 1861-1924. Élete és munkássága (Miskolc, 2003)
Szentpáli István jogban élő és falakban álló munkássága
teljes befejezés és az átadás (úgy, hogy a környezet rendezett volt, s az aszfaltozott, süllyesztett járdák is elkészültek) 1913. június 1-én megtörtént. Figyelmet érdemel a műszaki ellenőrzés jegyzőkönyve, amely szerint úgy dolgoztak, hogy „a vállalkozó azon több munkást elhelyezni nem tudna". Az átadás, illetve a lakhatóság feltétele az volt, hogy „a Fazekas utcai főbejárat előcsarnoka, s ennek folytatásában lévő főlépcső úgy készüljön el, hogy azon úgy az alkalmazottak, mint a hivatalokat nagyszámban felkereső magánfelek zavartalanul és veszély nélkül közlekedhessenek." Csupán a gondosan szemlélő veszi észre, hogy az épülettömb három emeletes lett. Erre az emeltráépítésre 1922-1923-ban került sor, s azért nehezen észrevehető, mert a tetőszerkezetet ugyanúgy építették vissza vasbeton födémre, ahogyan azt 1912-ben tették. Az épület funkcióját az eltelt évtizedek alatt részben megtartotta, hiszen itt működik az Adó- s Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Megyei Igazgatóság egy részlege. A legfelső szintet a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság Cégbírósága és Gazdasági Kollégiuma foglalja el, míg a földszinten a Megyei Levéltár igazgatósága és törzsgyűjteményei találhatók. A pénzügyigazgatóság épülete, 2000 133