Dobrossy István: Szentpáli István 1861-1924. Élete és munkássága (Miskolc, 2003)
Szentpáli István jogban élő és falakban álló munkássága
A mai iskolaegyüttes legértékesebb, s legrégibb eleme az „A" épület, amely helykijelöléséről, felépítésének szükségességéről 1907- ben döntött Miskolc város Szentpáli István vezette közgyűlése. A Kun József (ma: Kis-i Iunyad) utcai elemi iskolával együtt, egyidőben épült. A városi közgyűlés 1908. március lO.-i ülésének jegyzőkönyve erről a következőket tartalmazza, „m. kir. vallás és közoktatásügyi minister és városunk között 16/kgy. 1907. sz. közgyűlési határozattal elfogadott szerződés értelmében városunk még 1907. évi folyamán a város felső részén egy épületben 10, továbbá a város belterületén ugyancsak 10 tantermes iskolát igazgatói és szolgalakással tartozott volna építeni, s megfelelően berendezni; előterjesztett kérelmünk folytán azonban a minister úr egyévi haladékot engedélyezett. A központi iskola elhelyezésére az ág. evangélikus egyháztól a Kun József utca 9., a felső iskola céljaira pedig a Szent István utca 13., 15., 17. sz. telkek megvásároltatván tanácsunk a tőlünk nyert utasításhoz képest a mérnöki hivatal által elkészített s az építési bizottság által felülvizsgált terveket és költségelőirányzatokat, továbbá az árlejtési hirdetményt, ajánlati űrlapokat tárgyalás és elfogadás végett bemutatja. A költségelőirányzat szerint az építési költség a Kun József utcai iskolánál 172 405 K, a Szent István útinál 187 718 K, előbbinek berendezési költsége 8 861 K, utóbbié a régi felszerelések felhasználásával 3 699 K, vagyis a két iskola építési és berendezési költsége 372 683 K. A telek vételára 62 500 K, kerül tehát a két iskola 435 183 Koronába. - A bemutatott tervek szerint egy-egy iskolaépületben nem 10-10, hanem 12-12 tanterem lesz, mivel a tankötelesek száma oly rohamosan szaporodott, hogy a 10-10 tanterem már az első esztendőben kevés volna. - ... A Szent István utcai iskola terveit közgyűlésünk még nem fogadja el, mert azt túl díszesnek és költségesnek találja, s azon véleményen van, hogy a küldísz elhagyásával jelentékeny megtakarítás lenne elérhető, a mire a város jelenlegi pénzügyi helyzete mellett nagy szükségünk van. Erre való tekintettel bár a tervező Galter János V. mérnöknek szép munkájáért elismerését fejezi ki, megbízza a tanácsot, hogy a terveket szakértővel vizsgáltassa felül, s ha számba vehető megtakarítás éretik el, azt dolgoztassa át, ellenesetben pedig ennek alapján írja ki az árlejtést." 126