Csorba Csaba: Sátoraljaújhely 1261-1986 (Sátoraljaújhely, 1986)

Hőgye István: Eseménytörténet 1711-1849-ig

69 csizmadia, 23 tímár, 10 szabó, 9 suszter, 8-8 szűcs, asztalos, ács, 6 gubás, 5-5 bodnár, kőműves, kerékgyártó, 4-4 kelmefestő, kö­télverő, lakatos, 3-3 kovács, kalapos, 2-2 kocsigyártó, nyereg- gyártó, rézműves, pék, takács, bádogos, fazekas, kordoványos, kő­faragó, kéményseprő, szappanos. Az iparos névsorjegyzékekben egy­re nagyobb számban szerepelnek izraeliták, akik főleg kocsmákat béreltek, különféle vegyeskereskedést nyitottak. Jellemző, hogy már 1828-ban a főtéren Doktor Antal görög kereskedő kávéházat nyi­tott, és új vendégfogadókkal gyarapodott a város. 1825-től Kästenbaum Márton végrendelete nyomán a városban zsi­dóiskola, zsidókórház alakult és különféle jótékony egyesületek kezdhették meg működésüket a jelentős zsidó lakosság javára. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején a város nagy áldozatokat hozott. 1848. október 23-án a Munkács felől betörő el­lenséges csapatok visszaverésére Újhely is honvédeket állított ki. November 21-én pedig a városi bizottmányi ülésen újoncállítást, a harcokhoz lovak beszolgáltatását és élelmezési segítséget határo­zott el az elöljáróság. 1849. január 6-án Boronkay Albert kormány- biztos elrendelte, hogy ideiglenes fegyvergyárat létesítsenek a városban, az ólom, réz, bronz edényeket adják be golyók, fegyverek készítésére, puskaművesek, lakatosok, kovácsok és segédjeik áll­janak a szent ügy szolgálatába. A bodrogkeresztúri csatába a vá­roson átvonuló császári csapatok nagy károkat nem tudtak tenni, a város megvédte magát. A pénzszűke miatt 1849-ben szükségpénzeket nyomtattak apró címletekben, hogy a vásárlás biztosított legyen. A város levéltárában megmaradtak azok a nyugták, elszámolások, pa­naszos beadványok, melyben a lakosság az ellenséges katonáknak é- lelmezésére, ellátására kényszerűségből beszolgáltatott. Az egész szabadságküzdelem időszakában az áldozok példaképe volt a város, mely áldozathozást Szemere Bertalan szép levélben köszönt meg. A fegyverletételnél ott voltak városunk katonái is és a neves vérta­núk között szerepel Kazinczy Lajos honvédtábornok, Kazinczy Ferenc legkisebb gyermeke. 32

Next

/
Thumbnails
Contents