Dobrossy István: Piac, vásár, sokadalom Miskolcon. A Búza téri Vásárcsarnok története (Miskolc, 2002)

Termékek, mértékek, értékek a sokadalomban

taira való, nehéz és formás abroszt 1 frt 42 kr-ért adták. A takácsok 12- féle termékét limitálták, attól függően, hogy a vászon a szövőszékről lekerülve, hány „nyüstös” volt. (Megkülönböztettek tizenkét nyüstöstől 13- féle szélességet harminchat nyüstösig.) A takácsokkal szemben a „gyolcs áruló asszonyok” áruit nem limitálták. Ennek oka az volt, hogy ők állandó járás-kelésben voltak, így ellenőrzésük nehéz volt, másrészt olyan kis mennyiségekkel kereskedtek, hogy hasznuk napi megélhetésüket sem biztosította, munkájuk „kiegészítő” tevékenységnek bizonyult.

A piacokon és vásárokon „rendesen” kiszolgáló főzőasszonyok étkei is szabályozottak voltak. Bár a levesfélékről túl sok információt nem kapunk, a leggyakoribb tömény ételeket az 1818. évi limitáció felsorolja.79 Eszerint bármiféle levest is kérjen a vendég, annak porciója (= adagja) a 2 krajcárt nem haladhatja meg. „Tehén hús a’ valókkal együtt” 6 kr-ba, „Akármiféle nevezendő Zuspeis” (= csuszpajz = főzelék) 7 kr-ba, „Böjti eleség” 10 kr-ba, „Tésztás étel” 10 kr-ba, „Rostélyos petsenye, avagy Vese petsenye” 6 kr-ba, „Sertés hús” és „Tsirke petsenye, Liba vagy Katsa pecsenye” egyaránt 10-10 kr-ba került, míg a pulyka, a borjú és a hal ételért 15-15 krajcárt kellett fizetni. Mindenféle húshoz saláta járt, amely bennefoglaltatott az árban. Ha társaság rendelt étket és az nem volt több három tálnál, 13 kr volt az ára, hat tál ételért pedig 36 krajcárt kellett fizetni. „Ezen limitacionak megtartására, annál igazságosabban, s keményebben köteleztetnek minden megyebeli tractőrök, vendégfogadósok és kortsmárosok, mivel Budán és Pesten az éppen a feljebb látható limitatio lévén pontról-pontra behozattatva és megállapíttatva, semmi kérdést nem szenvedett az.” Tehát az árszabás megfelelt a budai és pesti „vendéglátásnak”, s ha azt ellenvetés nélkül ott elfogadták, akkor a miskolciak sem tiltakozhattak ellene. A vendéglősöknek szóló következő figyelmeztetés: a kenyeret és zsemlyét csakis piaci áron adhatják, hasznot, felárat arra nem tehetnek. Az ételhez természetesen italt is kívánt a vásározó, ezért annak minőségét és a mértékét, tehát amiből kitöltötték az italt, előírták és folyamatosan ellenőrizték. „A bor, kivévén a Tokaji, a Ménesi, vagy külső országi borokat, ittze és messzely számára, igaz mértékbe adattas- son a vendégnek, következésképpen a közönséges boroknak Butelliákba való adattatása tiltatik.” (A butélia a hazai üveges mesterség szép emlékű darabja, a fogalom napjainkig megőrződött a köztudatban. Maga az üvegpalack főleg vidékünkön, a Tokaj-Hegyalján lett a XIX. század elejétől az

1'> B.-A.-Z. m. Lt. IV. 501/c. 4093/1818.

74