Dobrossy István: Piac, vásár, sokadalom Miskolcon. A Búza téri Vásárcsarnok története (Miskolc, 2002)

A Búza tér napi és mai gondjai, megoldást kívánó problémái

A piac és a buszpályaudvar „határvonalán”, 1990 körül belül. A B) és C) területegységben az épületek utakkal körülvettek, a már említett Kertész Áruház kivételével az árufeltöltés különös akadályba nem ütközik. Javaslat a fenti munkák ütemezésére: A piac területének területegysé­gekre bontása nagy segítségre volt az ütemezhetőség szempontjából. Törekedtünk arra, hogy olyan területegységek és azokon belül rész­területek alakuljanak ki, melyeken belül az azonnali beavatkozásnak nincs jogi, vagy üzemeltetési akadálya, ami elodázhatná annak megvalósulását. Ennek megfelelően az első ütem a Szendrey J. u. meghosszabbításától délre az A) területegységet érinti, míg második ütemben az attól északra fekvő B) és C) területegységben oldhatók meg a feladatok. I. ütem: a vásárcsarnok tömbje 1/1. ütem: kerítkezés, az építés megkezdése. Rendkívüli fontossága van annak, hogy a piac életébe való beavatkozás oly módon történjen, hogy az maga mellé tudja állítani a város közvéleményét. Ennek megfe­lelően ennél az alütemnél a legfontosabb az építés színvonalának és a ké­sőbbiekben is megmaradó Zsolcai kapui főhomlokzatnak megnyerő be­222

Next

/
Thumbnails
Contents