Dobrossy István: Piac, vásár, sokadalom Miskolcon. A Búza téri Vásárcsarnok története (Miskolc, 2002)

A piac, a vásár, mint a vendéglátás és szórakozás, az információcsere színtere. (Miskolci különlegességek, legendák, históriák)

mozgószínház működik, s hozzákezdtek a harmadikhoz is, amelynek 1920 végéig el kell készülni. Annak átadásáig viszont engedélyt adtak az Ernszt-Klein vállalkozó párosnak az üzemeltetésre. Az alaprajzból kitű­nik, hogy az „építmény” hossza 24 méter, szélessége 20 méter volt, s a sátor közepén közlekedő folyosót alakítottak ki. A levéltári iratok között találjuk a polgármester engedélyét, hogy ameddig a Búza téri nyílt áru­csarnokot le nem bontják, addig a mozihelyiség működhet. Erre az 1922- es pályázatot követően 1926-ban került sor.222 A Búza téri vásárokhoz, a kultúra, szórakozás köréhez sorolható egy 1922-ben készült városrendezési terv néhány elképzelése. A Zsolcai ka­pu—Király u.—Szeles u—Szilágyi és Diskant Gépgyár által határolt teret a nyertes pályázat úgy kívánta beépíteni, hogy egy új vásárcsarnok mellett olyan kulturális építészeti együttest tervezett, amelynek északnyugati sar­kában az új görög katolikus templom állt, mellette észak—déli téglalap formát képezve múzeum, ettől keletre, hasonló tömbben közművelődési palota, s a két épületblokkot déli összekötő mozgó színház kapott volna helyet. Csak érdekességként említjük, hogy egy állandó mozgóképszínház a vásárcsarnok mellett minden pályázatban szerepelt.223 Ezek az elképze­lések arra utalnak, hogy a XIX. század elvárásaival szemben a vásártérrel kapcsolatban egész más elvárásokat fogalmazott meg a XX. század, vagy ennek a korszaknak a miskolci városrendezése. Király-Bioskop. o Miskolczon a Bnzatéren. o Műsor : szombaton és vasárnap : I Római kutak. Látványos. A jókedvű karikaturista, Tréfás jelenetek. Fájdalmas emlékek- Társadalmi dráma. Budapesti munkásforradalom. Helyszini felvétel. (Feleség anyós nélkül. Rendkívül humoros ! bohózat 500 méter hos3zu. Kiszabadult oroszlánok. Szenzációs dráma. Életmentő galambok. Kacagtató mókák. Előadások kezdetei Vasár- és ünnepnap délután (él 3, fél o, 6 és este fél 9 órakor, — Hétköznapokon este fél 9 orakor. Helyárak i Zártszék 1 korona, I-nö hely 70 fiflér, I] ik hely 60 fillér, IL-ik hely 80 fillér. Katonák és 10 éven aluli gyermekeknek: Zártazék 70 fillér, I. hely 40 fillér, II ik holy 30 fillér, III hely S0 fillér. --------­Mo%gó kép és filmbemutató „stfnháf’ a Biípa téren, 1912 222 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1906. 15614/1921. 223 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1906. 1887/1923. 151

Next

/
Thumbnails
Contents