Dobrossy István: Piac, vásár, sokadalom Miskolcon. A Búza téri Vásárcsarnok története (Miskolc, 2002)

A piac, a vásár, mint a vendéglátás és szórakozás, az információcsere színtere. (Miskolci különlegességek, legendák, históriák)

Fedett, sátras lacikonyha a Zsolcai kapuban, XX. s^á^ad eleje

lett kucsmás atyafi ül, előtte tányér, s abban a jól látható béka. A felszolgáló mellényes, kalapos, pipás borosgazda meglepődésében csaknem kiejti kezéből a boros palackot. Egy másik, szintén Miskolcon, 1912-ben készített rajzról nyomott képeslapon hasonlóan főszereplő az asztalon lévő tányér, cipó és boros flaska. Az asztal mellett meglepődött, szűrt és süveget viselő „vendég” ül, mellette pitykés-mellényes, árvalányhaj-kalapos, kárörvendő, vagy inkább jót derülő polgár, no meg a meglepődéstől fejéhez kapó vendéglős. Ezek a képeslapok főleg az 1910-es évektől vitték országszerte hírét a miskolci kocsonyának. A másik fontos tényező a közmondás elterjedésében az volt, hogy Hollóházán tömegméretekben kezdték el gyártani a miskolci emléktányért. A két világháború között több száz, talán több ezer tárgy, emlék vitte hírül a kocsonya történetét. De hogy az eset megtörtént-e, vagy pislogott-e a kocsonyában a béka, mind a mai napig nem derült ki. Az viszont igen, hogy a miskolciaknak régtől fogva kedvelt eledele volt, s mint ilyet, a sokadalmakon kívül a korcsmákban, vendéglőkben is feltálalták, nem beszélve az avasi, tetemvári pincékről, pincézésről.

A kocsonya szavunk a halból készült kocsonyával összefüggésben 1544-től ismert a magyar nyelvben. Ekkortól enyvanyagban dús, állati részekből főzött, rezgő, puha tömeggé merevedett ételt értettek, értünk

130