Dobrossy István: Piac, vásár, sokadalom Miskolcon. A Búza téri Vásárcsarnok története (Miskolc, 2002)

A piac, a vásár, mint a vendéglátás és szórakozás, az információcsere színtere. (Miskolci különlegességek, legendák, históriák)

barnakenyér-sütők, zsemlyesütők, s természetesen perecesek is. Ez a szakosodás már érzékelhető az említett városgazdái számadásokból is. A város a „perecz sütőnek” munkájáért kenyeret, húst és bort adott, más­kor a „kenyér és kalács sütőnek” székhússal fizetett. A számadáskönyv adatait különböző szempontok szerint csoportosít­va érdekes következtetésekre juthatunk. így például a töröknek a csak ajándékba küldött kalács és perec mennyisége is igen jelentős. A mai súlyegységre átszámítva, egyetlen évben, 1678-ban közelítette a 25 má­zsát. Egy bejegyzés szerint (1678. nov. 3.) „Egré - ti. Egerbe - menvén Biró Uram az ujbor ajándékával vittenek bé kalácsot, perecet ex metretas 10 sültet” (ti. 10 szapuból sültet). Messze vezetne témánktól annak vizs­gálata, hogy Egerbe vagy más helyre ki mindenkinek, rendű-rangú tisztvi­selőnek illett, vagy kellett ajándékot vinni. Megállapítható az is, hogy a törökök a fehér vajaskalácsot becsülték a legtöbbre. Velük szemben a német generálisok a mézeskalácsot várták el. A magyarok pedig a perecet kedvelték. II. Rákóczi Ferenc asztaláról - mások mellett — soha nem hiányozhatott az ízes perec. Ezek arra utalnak, hogy a XVII. század végétől már e kétféle készítmény nagy közkedvelt­ségnek örvendett, későbbi miskolci specialitássá válásuk talán ebben az időszakban gyökerezik. Közkedveltségük alighanem ízükben rejlett, ami­ről szintén szólnak feljegyzések. így a perechez éppúgy, mint a kalács tésztájának elkészítéséhez tejet használtak. Kalácssütéskor ehhez még va­jat kevertek, hogy a tészta foszlóssá váljon. A perecnek omlósnak kellett lennie, amit úgy értek el, hogy a tésztába bort és tikmonyt, azaz tyúktojást tettek. A mesterség különbözősége a korabeli Miskolcon megjelent a névadásban is. így olvashatunk Kalácsos Mártonról és Perecsütő Istók­ról, mint ahogy arról Nyíry Dániel „Miskolc város régi különlegességei” című írásában a Reggeli Hírlap 1931. augusztus 2-i számában tájékoztat. A kenyér, a perec, a bélés, a mézeskalács és más „édes-ételeink” A perechez és kalácshoz hasonló speciális készítmény, vagy miskolci különlegesség volt a kenyér és a cipó. A „fejér kenyerek az Urak asztalok­ra”, vagy az „ajándékba való fejér kenyér” gyakorta fordul elő a XVII. század végén, a XVIII. század elején. A méltóságos fejedelmet minden útján követte — nem kis mennyiségben — a kenyér. Hol 15, hol 20, vagy akár 30-nál is több kenyér került számára külön a szekerekre. (A kenyér­rel megajándékozottak között szerepel „Egerben Püspök Uram” is.) A 112

Next

/
Thumbnails
Contents