Iglói Gyula: Miskolc 19. századi városrendezési tervei és építési szabályzatai (Miskolc, 1992)

II. Fejezet - 3. Az 1898. évi jóváhagyott szabályozási terv

utcza 20 (húsz) méter szélességben állapíttatik meg. 18. A Népkert és a csabai határ között lévő te­rületen 7 (hét) egymást átszelő 10-15 (tíz-tizenöt) méter széles új út és egy 3500 négyszögöl területű köztér állapíttatik meg. 19. A Gilányi utcza 8 (nyolc) méterre szélesít- tetik ki. Az ezek szerint letárgyalt és egész terje­delmében elfogadott bizottsági javaslat alapján Miskolcz város szabályozási és városrendezési tervezetének egészét és részleteit megállapítván, utasítjuk a mérnöki hivatalt, hogy a város sza­bályozási és város rendezésére vonatkozó térképet az itt foglaltaknak megfelelően és híven sürgősen készítse el, és annak elkészítését a város taná­csához jelentse be. A város szabályozási és város rendezési tervezetével kapcsolatosan tárgyalás alá vette közgyűlésünk ugyancsak a bizottság által be­terjesztett s a város szabályozásával szorosan összefüggő, abból kifolyó s azokat kiegészítő kö­vetkező három rendbeli szabályrendeletet: a) Miskolcz város szabályozási (város rende­zési) tervezetének végrehajtására vonatkozó. b) Miskolcz város szépítési és kisajátításai pénztára létesítése és kezelésére vonatkozó. c) Miskolc városában és határában lévő ingat­lanok birtokváltozása alkalmával fizetendő városi illetékre vonatkozó szabályrendeleteket. Közgyűlésünk a beterjesztett szabályrendelete­ket beható tárgyalás után egész terjedelmében el­78

Next

/
Thumbnails
Contents