Kapusi Krisztián: Keresztezett életutak. Halmay Béla és Honti Béla miskolci polgármesterek (Miskolc, 2005)
Melléklet
. Amint elsősorban kellett volna említenem Miskolc idegenforgalmi propagandájának kiépítésénél, az Görömböly-Tapolca fürdő, mely varázslatos boszorkánysággal lett pár év alatt az ország egyik legnagyobb fürdőtelepe. Most 10 éve, 1926-ban még csak 20 villa állott a fürdőtelepen, 1936-ban már 262 villa 833 szobával várta a fürdővendégeket. Ha a városnak a Mabival folytatott tárgyalásai sikerülnek, úgy a jövő évben több, mint félmillió pengős beruházásokat végzünk Tapolcán, ami azt jelenti, hogy öt éven belül legalább kétezer szállodai és magánvillában épített szoba áll a fürdőt tömegekben felkereső közönség rendelkezésére és ezzel Görömböly-Tapolca fürdő tényleg az ország legnagyobb fürdőtelepe lesz. Tapolca fejlődési lehetőségei elképzelhetetlenek. Talán már a jövő évben megépül Lillafüredről Újhután át Görömböly-Tapolcára egy mindvégig erdő között vezető autóút, mely Lillafüred és Újhuta fürdővendégeit szállítja Görömböly-Tapolca csodatevő gyógyvizű termálfürdőibe és strandjára, mely ma az ország egyetlen gyógyvizű strandfürdője. Ha ez az erdei út kiépül, Tapolca látogatottságát még a mainál is szélesebb arányokban növelni fogja. Tapolca fürdőn a közelmúltban feltárt s a Barlangkutató Társaság vizsgálatai alapján tudományosan is értékelt 32%-os barlangfürdő páratlan perspektívát nyit meg Tapolca látogatottsága s a feléje irányuló érdeklődés szempontjából. A Bükkben vannak Magyarország legjobban kiépített hegyi autó - túraútjai. Amatőr fényképészek, festők számára itt van a legtöbb téma. A turistákat a legvonzóbb, legváltozatosabb túralehetőségek várják. Az úszósport híveit Görömböly-Tapolca csábítja 100 méter hosszú strandjával. A cserkész fiatalságot a Bükk őserdői fogadják a legkecsegtetőbb táborozási alkalmakkal. A gyógyulni, pihenni, üdülni vágyókat pedig Görömböly-Tapolca és a Bükk temérdek gyógyté- nyezője hívja Miskolcra. Görömböly-Tapolca alig 7 kilométer távolságra van Miskolctól, mellyel állandó és rendszeres, kényelmes autóbusz közlekedés köti össze. Tapolca 32 Celsius fokú melegvize, melynek rádium tartalmát tudósok állapították meg, hőmérsékleténél fogva igen jótékonyan hat az emberi szervezetre. Csúz, köszvény, izzad140