Kapusi Krisztián: Keresztezett életutak. Halmay Béla és Honti Béla miskolci polgármesterek (Miskolc, 2005)

Tragikus karrier: Honti Béla a helyi közigazgatás első vonalában (1941-1946)

pontatlansága. A vasúti csomóponton kívül találat érte a martintelepi kolónia, a Soltész Nagy Kálmán, a Zrínyi, a Bem, a Bocskai, a mai Ma­darász Viktor, a Palóczy, a Dózsa György utca lakóházait, a Szilágyi és Diskant, valamint a Herz gépgyárakat, a vásárcsarnokot, a malmot, a laktanyákat, a népkerti sportpályát és a mindszenti temetőt. A pol­gári lakosságnak mérhetetlen sokkot okozott a bombázás. 160 lakó­épületet ért telitalálat, azoknak romjait már csak eltakarítani lehetett - kellett, 600 ház súlyos, de javítható sérülést szenvedett. Az anyagi kárnál is megrázóbb az emberveszteség: a bombázásnak 206 halálos áldozata volt! A Tetemvár kövezetén fenyőfából csiszolt koporsókban ravatalozták fel az elpusztított polgári lakosokat és a bombázás áldo­zatául esett 29 katonát. Fehér krétával írták fel a nevet és az életkort a koporsókra, melyek közül ötöt egészen fehérre mázoltak: azokban gyermekeket helyeztek el. Tizenötezer városlakó kísérte végső nyug­helyére a bombázás áldozatait. A polgári halottakat a köztemetőben, a katonákat pedig a hősök temetőjében hántolták el.136 A közigazgatásnak gondoskodnia kellett a romeltakarítás, a lakás nélkül maradtak problémájának és az idézett temetés lebonyolításá­nak megoldásáról, kivitelezéséről. A sírok mindegyikére rákerült a város színeit viselő vörös-sárga szalagos koszorú. Az épületek ható­sági helyreállítása megindult, a kincstár és a város azonban csak meg­előlegezte a költségeket, melyeket utóbb ráterheltek a tulajdonosok telekkönyvi lapjára. A károsultak így elégedetlenek voltak az illetéke­sekkel. Egyes épületek rehabilitációja pedig csak a háború végén kez­dődhetett meg. Honti Béla helyettes polgármester kénytelen volt bor- nírt válasszal türelmet kérni az érintettektől. Lehetetlen határozatról értesített több „háztulajdonost, házgondnokot, bérlőt, hogy az 1944. jún. hó 2-i légi támadás által megrongált háza egyelőre, további in­tézkedésig nem állítható helyre. A későbbi helyreállítási lehetőséget a helybeli napilapban fogom közölni. Megokolás: a szóban forgó épület légitámadások által veszélyeztetett területen fekszik, miért is - tekin­tettel az anyag és munkáshiányra, továbbá a várható újabb légitáma­Dobrossy 1.1995. 50 - 52. p. 106

Next

/
Thumbnails
Contents