Csorba Csaba: II. Rákóczi Ferenc és a kuruc szabadságharc (Miskolc, 1986)
A kibontakozástól a hanyatlásig
II. Rákóczi Ferenc fejedelem vezette a kuruc csapatokat. Nagy veszteségek á- rán a kurucok erősítést tudtak ugyan juttatni Érsekújvárba, azonban döntő sikert ezúttal sem értek el, sőt további térvesztés következett. 1710, szeptember 24-én Érsekújvár kiéhezett védői kénytelenek voltak megadni magukat. Kassa-Eger-Szolnok vonalát védte már csak a kuruc sereg. 1710 végén már 52 ezer császári katona harcolt 18 ezer kuruccal szemben. A végeredmény nem lehetett kétséges... Rákóczi elsősorban külpolitikai téren próbálkozott. Elsősorban az orosz segítségben reménykedett. A török sereg támadása azonban lekötötte az orosz erőket s a kurucok képtelenek voltak arra, hogy évekig tartsák még utolsó hadállásaikat. Az új magyarországi főparancsnok, Pálffy János sorra érte el sikereit 1710 végén. November 30-án elfoglalta Egert, december 10-én Bártfát és Eperjest, 1711. január 4-én Szolnokot. 9-én már Debrecenben volt Pálffy serege. Január 31-én találkozott Pálffy személyesen Károlyi Sándorral, a kuruc erők főparancsnokával. Pálffynak sikerült meggyőzni Károlyit arról, hogy a harc folytatásának nincs értelme. Rákóczi nem volt hajlandó megegyezésre, a harc folytatásához ragaszkodott. Viszont külföldről - Lengyelországban tartózkodott - már személyes varázsával sem tudta az események irányát megváltoztatni. Károlyi - kétségtelen jelentős személyi előnyök fejében is - megegyezett a fegyverletételről, amelyre 1711. április 30-án, Majténynál került sor. Május 1-én Szatmáron írták alá ünnepélyesen a békeokmányt, amely Rákóczi programjához képest ugyan megalkuvás volt, de biztosította Magyarország számára a békés fejlődés viszonylag kedvező feltételeit. Sokáig vitatkoztak a kortársak és történészek, áruló volt-e Károlyi. A legújabb vélemények azt tükrözik, hogy a harc akkor már kilátástalan volt s nem vezethetett volna máshoz, mint néhány hónap múlva a teljes katonai vereséghez. Az, hogy Károlyi a harcot békeokmánnyal tudta befejezni katonai vereség helyett, nem kis dolog, az ország számára összehasonlíthatatlanul előnyösebbnek bizonyult. Az is érthető viszont, hogy ez a kompromisszum Rákóczinak, Bercsényinek s a kuruc vezérkar több már tagjának nem lehetett saját személyükre nézve kielégítő. Ök nem választhattak mást, csak az emigrációt. Utolsónak Munkács váráról vonta be a kuruc zászlót, amely 1711. június 24- ig ellenállt, mintegy jelképesen őrizve a hagyományokat. A kuruc hadsereg feloszlott. Egy ideig még bújkáló, bújdosó csapatok hajtottak végre akciókat a császári csapatok ellen, de ezeket lassan egymás után megsemmisítették. Katonai jelentőségük már nem volt, az ország nyugalomra, békére vágyott. Rákóczi nevét - a vereség ellenére - szívébe zárta a nép. Titokban sokszor fel-felhangzott a Rákóczi-mars dallama: Jaj, régi szép magyar nép, Az ellenség téged mikép Szaggat és tép! Mire jutott állapotod Romlandó cserép? Valál olyan szép, Magyar nép! 22
