Lázár Olga: Életem szörnyű naplója (Miskolc, 1987)

kijelentette, hogy mindannyian dolgozni fogunk és jó dolgunk lesz, de arra ne is gondoljunk, hogy valaha is hazakerülünk. Mert bármi történik, a láger alá van aknázva és az első alkalommal a levegőbe repülünk mindannyian. A jó hangulat hamar elszállt. Úgy látszik mint ahogy később kiderült, „ Bellami” csak külsőleg tökéletes, de lelke mélyéig gonosz. Ez volt a bemutatkozás, és mi mégis úgy éreztük, hogy itt egy fokkal jobb életünk lesz!

Most, hogy Olgi naplóját én vezetem tovább, annak az az oka, hogy november 21-én munka közben egy kis baleset ért. Tudniillik a csille leszaladt a sínről és engem odanyomott a fához, így kerültem „Rewire” (betegszoba) és a harmadik nap után még itt fekszem. Ezért van időm az íráshoz, na meg azután nagyon unalmas.

Szerintem Olgi túloz, amikor azt úja, hogy egy fokkal jobb sors várt ránk. Érkezésünk után az első hetekben a menyországban éreztük magunkat. Ami nem csoda, hiszen Búkenauban ezer ember egy blokkban, itt pedig 16-an voltunk egy szobában: az üres padló után ágyakat kaptunk, szalmazsákkal és két takarót. Leírhatatlanul boldogok voltunk és mindig attól féltünk, hogy felébredünk ebből a szép álomból. 3 órai ébresztő helyett 5 órakor keltünk és bébi-táplálékot kaptunk, így hamar megerősödtünk. Örömmel szépítettük és takarítottuk szobánkat, műiden nap friss virágot szedtünk.

Az allendorfi életünk szenzációi közé tartozott az is, hogy büfészerű étkezőnk volt. Az első időben a számmal sokat szenvedtem, csupa seb volt — vitaminhiánytól —, de az is elmúlt. A második heti jubilációnk napján nővéremmel, Rózsival szerencsétlenség történt; munkába akartak kocsin kivonulni, amikor a kocsi oldalra fordult és a balkéz mutatóujján egy csontig érő mély vágást kapott. Sínbe tették és 3 kapoccsal összekapcsolták. Rengeteget szenvedett szegénykém. Az első éjszaka borzalmas fájdal23