Dobrossy István: Az igazi Miskolc (Miskolc, 2005)
Tartalom
A miért Miskolc kérdésre választ ad Diósgyőr is, ahol Európa egyetlen királynői várában - a kiállításokon, a panoptikumon túl - szinte folyamatosan váltják egymást a kulturális rendezvények. Elképzeléseink szerint itt fog működni - francia, olasz és lengyel kapcsolatokat ápolva - az Anjou-központ. A központnak tudományos és közművelődési feladatokat szántak „megálmodói”. Diósgyőrnek különleges értéke középkori fürdőkultúrája. A királynéi fürdőház egykori környezetében új strand várja a látogatókat. Nagy Lajos király (1342-1382) itt alakította ki vadasparkját, amelynek helyén két évtizede újra vadaspark működik. A városrész egyik legszebb kulturális és építészeti öröksége az egyetlen magyar alapítású szerzetesrendre emlékeztető majláti és szentléleki pálos kolostor. Diósgyőr a 20. században a magyar kohászat és gépgyártás fellegvára volt. Napjainkba az egykori üzemcsarnokok kiürültek, az összekötő vasúti vágányok is használton kívül kerültek. A város arculat- váltásának legszebb példáit lehet itt megvalósítani: az ipari csarnokok kulturális funkciót kapnak. Lillafüred és a Bükk települései önmagukban is óriási vonzerőt jelentenek. Nyolc évtizedes látvány a környéken az erdei kisvasút. A 20. század első harmadában voltak olyan vonatok, amelyek - igaz átszállással - de közlekedtek Budapest és Lillafüred között. A város 2010-es tervi között szerepel nemcsak ennek a vonalnak - alkalmi - visszaállítása, hanem Miskolc és Eger között közvetlen vasúti és a Bükkön át panoráma úttal közvetlen kapcsolat biztosítása. Lillafüred és Hámor barlangjai, s a természeti környezet ezt a kistérséget a barlangászok és a sziklamászók paradicsomává tette. Annak idején (19. század vége, 20. század eleje) sokat időzött itt a nagy természettudós Herman Ottó. Emlékét nemcsak múzeummá alakított egykori lakóháza őrzi, hanem a Hámori tó és az azt tápláló Garadna patak egyedülálló pisztráng telepével. (Ez az ország első pisztrángtelepe, amely nemcsak látványával, hanem vendéglátásával is emlékezetes marad az itt megfordulók számára.) A kérdésre, hogy miért Miskolc? nemcsak a város pályázata, hanem ez a kiadvány is választ ad, hiszen Miskolc az a hely, ahol Tapolcától Lillafüredig a kultúra utakat nyit és összekapcsol, ahol a kultúra közösséget formál, ahol a kultúra gazdaságot élénkít, s ahol - reményeink szerint - a kultúra mindenki számára programjaival is rendezvényeivel maradandó élményt nyújt.