Csorba Csaba: „Számos dicsőségű első Rákóczi György" - A nagy fejedelem (Szerencs, 1993)
I. Rákóczi György irományaiból, leveleiből
őköt. Bizonnyal hisszük, az Úr Isten rövid nap igen megszégyeníti őköt; mivel az székely gyalogban kit betegségért, kit egyébért közel 6 avagy hétszázig haza kellett bocsátanunk, hagyd meg édesem Rákóczy Györgynek, küldjön mindjárt annyi számút ki jó fegyverrel s módjával, az kop- jákat is siessen küldeni mind az katonákkal együtt, kit hagytunk fogadni. Az pataki jószág még eddig az ellenségtűi békével maradt; Bényére jütt volt 22 die maji [máj. 22.] Pukham maga vicéje, zászlótartójával, válogatott jó fegyveressel, ki reátalálván Bosok Benedeket, felét elejtették volt, ott veszvén az vicéje s elevenen fogva az zászlótartóját; örsi Zsigmond is Tolcsvára jütt volt 24 die, őtet is felvervén Mikes Boldizsárék, azolta ott nem voltak. Mádot felégették, azok szegények borokban is sok kárt vallottak, úgy reméljük, csak ott is vágtak három ízben le 300 németet és horvátot..." (Lorátitffy Zsuzsannának. 1644. jún. 1.) Murány elfoglalása: „Széchi Máriát Wesselényi Ferenc ugyan elvötte, Illésházy Gábomé asszonyomat Murányból kiküldték, talán csak propter formam [a forma kedvéért], hogy az urát is odahajtsa. Lakodalmok is már megvolt, úgy hirdetik, pápistává is lenne. Mind Balog, Lipcse már kézé 28