Csorba Csaba: A muhi csata 1241 (Miskolc, 1991)
Spalatói Tamás krónikája
kegyetlensége mit sem törődött a hadizsákmánnyal, a drága kincsek egész zsákmányát semmibe véve, csak az emberek leölésében dühöngött egyre jobban. Amikor ugyanis látták, hogy az út gyötrelmeitől kifáradva, már sem a kezüket nem bírják kinyújtani a fegyverek után, sem a lábukat további futásra felemelni, akkor kezdték őket innen is, onnan is kopjáikkal leszúrni, kardjukkal lenyakazni, nem kegyelmeztek senkinek, barmok módjára mindenkit leöldöstek. Hullottak a szerencsétlen nyomorultak jobbra-balra, mint télen a levelek. Végig az egész úton hullák hevertek, rohanó patakként ömlött a vérük, s a szerencsétlen haza földje széliében - hosszában piroslott fiainak kiomlott vérétől. Akkor a nyomorultaknak azt a tömegét, amelyet a tatárok kardja még nem emésztett el, nekiszorították egy mocsárnak, nem engedve meg, hogy más útra térjenek. A magyarok nagyobb része tehát a tatároktól hajtva belegázolt a mocsárba, és ott a vízben, sárban elmerülve, majdnem mind megfulladt. Ott pusztult el a híres - nevezetes Ugrin; ott Mátyás, az esztergomi érsek; Gergely a győri püspök, ott lelte halálát igen sok prelátus és pap is. Csonka Ferenc fordítása 50 V
