Csorba Csaba: A muhi csata 1241 (Miskolc, 1991)

Rogerius mester siralmas éneke

állítottak a hídra, hogy éjszakai őrszolgálattal őrköd­jenek. A tatárok pedig a mocsaras helyen való átkelés után a víz körül a síkságon helyezkedtek el. És mivel a víz nagy volt és mocsaras, nem volt hihető, hogy a hídon kívül bárki átkelhessen. A király eközben buz­dította övéit, hogy férfiasán készüljenek a harcra; és nem kevés zászlót osztott ki saját kezűleg a főem­berek között. A magyarok pedig, bízva sokaságukban, mindebből gúnyt űztek, de a fentebb jelzett okok miatt nem volt sem kedvük, sem lelkesedésük a csa­tához. Azt szerették volna, hogy vereséget szenvedjen a király, és azután ők kedvesebbek legyenek neki, mert azt hitték, hogy ez a csapás csak részleges, és csak egyeseket ér, és nem általános lesz mindnyájuk számára; ahogy hallomásból tudtak arról, hogy Ma­gyarországban ilyesmi már akárhányszor megtörtént. Ugyanis a kunok hirtelen szoktak betörni, és az ország részét elpusztították, mielőtt a magyarok összegyülekeztek, azután pedig sietve visszavonultak. És néha a magyarok ugyanezt tették Kunországgal. - Ámde nem így állt a dolog! Mert ez utóbbi ese­mények a legkevésbé sem feleltek meg az előb­bieknek. Mindamellett minden éjjel ezer katonát állí­tottak fel a hadsereg őrzésére. Minek erről több szó? - A tatárok nem messze a hadseregtől találtak egy gázlót, és egy éjszaka alatt mindnyájan átkeltek rajta, és hajnalban a király egész seregét körülvéve, jég­esőként kezdték lőni nyilaikat a hadseregre. A magyarok, részint hogy meglepték, részint hogy ra­36

Next

/
Thumbnails
Contents