Csorba Csaba: A muhi csata 1241 (Miskolc, 1991)

a kunokat. A Sajó-menti csatában bizony igencsak hiányzott Kötöny többezer kun íjásza s nem utolsó sorban a tatár harcmodort ismerő tapasztalatunk...

IV. Béla király óvatos volt, s a történtek őt igazolták. Ha már a kunok tragédiáját nem tudta megakadályozni, legalább arra törekedett, hogy lassan gyülekező seregét együtt tartsa, s ne engedje, hogy a tatár portyák csalogatásának engedve ki - kirohanjanak s tőrbecsalva felmorzsolódjanak.

A király és udvara a húsvétot, amely ekkor március utolsó napjára esett, Budán (a mai Óbudán) ünnepelte meg. Az összegyűlt sereg ezt követően indult el a kelet felé vezető hadiúton a visszahúzódó tatár csapatok nyomában.

Az ellenséges hadak nem bocsátkoztak harcba a királyi sereggel, hanem látszólag félénken húzódtak vissza nap nap után. A magyar „üldözők" gyorsan haladtak, napi 25 - 30 km-es menetekkel érkeztek április 9-én a Sajó mellé, ama nevezetessé váló hídhoz.

IV. Béla hű emberét, Móric fia Móricot küldte a tatárok kikémlelésére. Kiderült, velük szemben a túlparton a fősereg táborozik. A király ismét óvatosnak bizonyult. Nem kelt át a hídon. Bátorságosabbnak vélte, ha közte és a tatárok között ott a folyó, s a két hadat egyetlen köldökzsinór köti össze: a híd. A megáradt folyón máshol átkelni nem lehet, vélekedtek, az egyetlen átjáró viszont könnyen őrizhető.

Béla király és magyarjai aligha tudták, hogy a tatárok gondosan előkészített, jó előre kitervelt csap10