Csorba Csaba: A muhi csata 1241 (Miskolc, 1991)

hasznosítani akartak. A lényeg az, hogy a közhangulat a kunok ellen fordult. IV. Béla király tisztázni akarta őket a gyanú - minden bizonnyal alaptalan gyanú - alól, s a fejedelmüket magához rendelte kíséretével együtt. Az elszabadult indulatok azonban gyorsabbnak bizonyultak, mint a királyi parancs. Kötönyt és kíséretét - hiába védekeztek -, lemészárolták. A győzelem a tömegeket fellelkesítette, pedig ez volt a határvédelem összeomlása után valójában a második nagy csapás, amely érte az országot. A későbbiek rácáfoltak a gyanusítókra: a kunok nem a tatárokhoz csatlakoztak, hogy velük egyesülve álljanak bosszút a hitszegő magyarokon, hanem dél felé kivonultak az országból. Nem véletlen, hogy arra, mert csak így tudták elkerülni a tatár seregeket. Miért ezt tették? Egyszerű a magyarázat: Kötöny és kunjai tudták, hogy azok után, hogy nem hódoltak be a tatároknak, hanem ehelyett a magyar király alattvalóivá váltak, sorsukat eldöntötték. E tettükért bocsánatot nem remélhettek. Vezetőik sorsa - a tatár szokás szerint - csak halál vagy - „legjobb" esetben - megalázó szolgaság lehetett. Ugyanez várt volna a népre is. Akiket életben hagytak volna, azokat csatákban, ostromokban maguk előtt hajtva kivéreztettek volna a tatárok. Kötöny és kunjai számára 1241 tavaszán nem volt más választási lehetőség, mint szövetségesi hűség a magyar király mellett, vagy a pusztulás. A magyarok erőszakkal űzték el maguk mellől hű szövetségeseiket,