Bodnár Tamás: Szádeczky Károly első világháborús naplója. Egy miskolci honvéd visszaemlékezései (Miskolc, 2017)

A napló átirata - Olasz fronton

mellett van. Az úton rengeteg tarlórépát ettünk, hogy éhen ne haljunk.

Innen még estig gyalogoltunk egy városig106, de nem mertünk itt meghálni, hanem a réten a szabadba egymás mellé húzódva pihentünk. Hideg volt, járni alig tudtam már, úgy át voltam fázva. Éjjel nem volt szabad tüzelni, csak nappal. Itt már oly szép számmal összegyűltünk, hogy lehettünk úgy 500-600-an még fegyvereket is szereztünk, meg szekereket. Innen elindulva egy igen magas hegyen kellett átmenni. Oly nagy hó volt, hogy térdig is ért. Egyszer egy falun átmenve az egész falu megadásra szólította a parancsnokunkat. Köztük egy horvát pap is volt. Bizony mi nem, hanem ha kell meghalunk, de meg nem adjuk magunkat. így kiértünk a faluból, hát nagy örömre már vonatfüttyöket kezdtünk hallani. Mily nagy öröm volt az, de még nem ülhettünk vonatra, hanem Logotezig107 kellett gyalog mennünk. Itt egy nagy téren gyűltünk össze, a katonai dolgokat le kellett adnunk az olaszoknak és horvátoknak. A szekereket meggyújtottuk, a megmaradt élelmet széjjelosztották. A százados úr megkérdezte, hogy kik akarnak vele gyalog Győrbe menni. Bizony alig akadt vagy 20 ember aki önként vállalkozott volna. így az öreget a sírás kerülgette, hogy idáig vele voltunk, és most már elválunk. így mindegyiktől elbúcsúzott és tovább gyalogolt Győrig.

Mi pedig 26-án délután négy órakor vagonokba szálltunk Logotezbe. Innen már Laibach csak 40 kilométerre volt. így jöttünk vonaton Szetgotthárdig aztán gyalog Nagykanizsáig. Délelőtt értünk Nagykanizsára, az állomáson rengeteg nép várt bennünket, cigarettát, enni-innivalót adtak mindenkinek. Nemzeti színű szalagot tűztek a sapkánkhoz, a gombot letépték. Én és több barátom egy gyáros lakásába mentünk a leányaival, mert látták, hogy még a

106 Feltehetően Gorina nevű városról lehet s%ó, Gradiscától északkeletre.

107 Logatec település Szlovéniában, lpubjanától délnyugatra.

57