Bodnár Tamás: Szádeczky Károly első világháborús naplója. Egy miskolci honvéd visszaemlékezései (Miskolc, 2017)
A napló átirata - Román fronton
Rengeteg hulla volt még eltemetetlen az állások között, ami föl volt szántva a rengeteg gránáttól, a mellettünk lévő kastély széjjellőve. Estig kint mászkáltunk, később a mi unterstandunkba mentünk, ahol igen jó meleg volt. Jött a főhadnagyom, kinek bemutattam Sanyit és Herman barátomat. Örült, hogy jól éreztük magunkat, bort és rumot küldött, hogy mulassunk. Sanyinak olyan kedve támadt, hogy még kuplézott57 is. Az őrmesternek megvolt az öröme, hogy Sanyinak kedve van. Talán már volt 12 óra is mikor már hazafelé indultak. Én egy jó darabig lekísértem őket, de rettenetes nagy hó és hideg volt. Napjaink most már jobban teltek, nem féltünk a haláltól. Közbe-közbe bort meg rumot is kaptunk. Igaz, hogy kenyeret négyen kaptunk egyet. Szombaton reggel lementem aproviánt trénhe% és már este mentem az élelemmel a kocsikkal. Rém sötét volt és én egy kocsin ültem Hirsek őrvezetővel. Mindenütt az Ojtoz partja mellett haladtunk a kocsival a sötétben. Hirtelen egyszer [csak] lezuhantunk és a vízben álltunk meg. Nekem a lőcs esett a hátamra, a kocsiban lévő kenyér és kávé mind kifordult az Ojtozba. Barátom feje betört, a lovak összetörték magukat. Nagy nehezen valahogy három órára értünk föl, üresen. így a bakatársaság megint nem kapott enni... Az oldalam több mint három hétig fájt az ütéstől. A postát most már rendesen kapjuk, de bizony igen ritkán jön most szüleimtől a levél, talán már megfeledkeztek rólam. No de sebaj, majd hazakerülök én még, ha az Isten megsegít. Január 10-én „abléfunk” volt, gyalog mentünk Kézdivásárhelyig, 57 Kupié. Szöveges dal, amely a mai sanzonnal áll rokonságban. Szövege gúnyolódó, szatirikus, de gyakran csak olcsó tréfálkozás. 39
