Kis József (szerk.): Áldozatok itthon és távol. Rezes Józsefné naplója (Miskolc, 2018)

Rezes Józsefné naplója

Te voltál a szorgalom, a pontosság, a munka és a jóság mintaképe, életem legdrágább és legféltettebb Kincse.

Itt hagytál bennünket Édesem, de csak a Tested, a Lelked örökké itt fog élni közöttünk és mindig, a sírig csak Téged fogunk szeretni. Kicsi Agneskánkat úgy fogom nevelni, hogy Te is megelégedve nézzed az égből és örüljön a Lelked. Úgy fog szeretni, mintha ismert volna és mintha itt élnél testileg is közöttünk. Fogunk érted imádkozni, a boldog viszondátásig, remélem, hogy az égben még össze fogunk találkozni és ott fog folytatódni a mi életünk.

Rövid volt az együtt eltöltött idő, de elég volt ahhoz, hogy lelkünk összeforrjon annyira, hogy ha a kegyeden halál el is szakította testünket, de a lelkünket soha, az örökre egy marad.

Fáj, nagyon fáj, hogy betegségedben nem lehettem ott Veled, nem enyhíthettem fájdalmadat, szenvedésedet, nem volt, aki szerető gondossággal körülrajongjon. Idegen földön, idegenek között kellett megharcolnod az élet nagy harcát.

Te sokat adtál a hazának, a legtöbbet, mit egy ember adhat, az Életedet! Én a szerető Hitvest, gyermekünk Édesapját. Itt hagytad a kis árvát mielőtt megismerhetted volna. Sokak bűnéért itt hagytál mindannyiunkat, mert hagyták, hogy éhezz, amíg én hizlaltam és neveltem a kacsákat, libákat és csirkéket, hogy legyen Neked, ha hazajössz. Egy lábat nem mertem megenni belőle, hogy több jusson Neked és akkor a gonoszok hagyták, hogy éhen halj. Nem törődtek Veled, nem kezeltek, mert nem hitték, hogy beteg vagy. Övék a felelősség, az ő bűnük és vétkük, hogy Te Drágám ott maradtál, mert mikor beteg voltál, haza kellett volna engedjenek, de nem tették. Én kikezeltelek volna, ha itthon vagy, a szeretetünk nem engedett volna, hogy itt hagyj bennünket.

Átok reájuk, a gonosz gyilkosokra és átok arra, ki odajuttatott. Ezerszeresen bűnhődjenek és szenvedjenek meg ezért. A jó Isten sem nézheti, hogy ártatlan ember hibáján kívül annyit szenvedjen másokért.

Ha nem lenne gyermekünk, utánad mennék, mert így nem ér az élet semmit. Eddig volt egy célja az életemnek, a várás, az örök várakozás, mindig reméltem, hogy talán ma, éppen ma fogsz bekopogni, nem baj akárhogy, csak jöjj és itthon légy, de nem adta meg az ég, nem érdemeltük meg egymást, csak rövid időre mutatta meg a boldogságot és idő előtt elvette tőlünk.

Édes Hitvesem, a síron túl is hű Hitvesem a Tiéd vagyok és leszek örökre! Szeretetem, elkísér a másvilágra és ott is őrködni fog feletted.

62