Kis József (szerk.): Áldozatok itthon és távol. Rezes Józsefné naplója (Miskolc, 2018)
Rezes Józsefné naplója
kor gyermekünknek kell életet adjak. Ez a gondolat oly sokszor elkeserít, hogy nem is bánnám, ha meghalnék. Édes Szivikém! Az irigy, gonosz és rosszakaratú emberek áskálódá- sa még mindig nem szűnt meg ellenem. Képzeld, azt híreszteli az a valaki, hogy Te kényszerből vettél el engemet, mert a gyerek előbb meglesz, mint ahogy kellene. Hát nem elég nekem az én bánatom és fájdalmam, hanem még ilyenekkel is keserítenek. Mikor hallottam, nagyon bántott és sírtam, de most már csak nevetek rajta, mert látom, hogy irigyelnek és valakinek nagyon fáj az én boldogságom. Nem baj, csak hadd pukkadjon meg, én meg emeltebb fővel fogok ezután járni. Hiszen ha valakinek olyan nagy gondja van rám, akkor ki is kell tudja számítani, hogy terminus éppen a mai napnál letelt és szégyellje magát az aljas rágalomért. Látod Édeském, milyen rosszak az emberek, hogy irigykednek, ha látják, hogy valaki boldog. Csuda, hogy még azt nem találták ki, hogy Te magadtól mentél és úgy hagytál itt engemet. Legközelebb már ez fog következni, de semmi se baj, csak mi ketten szeressük egymást halálosan, hogy mindenkit a fene egyen. Megvolt az igazolásom és valósággal ünnepelnek a vármegyén, mert az a hírem, hogy olyan gerinces és becsületes asszonynak kellene lenni mindenkinek, mint a Rezesnének, mert meg merte mondani az igazat. Az egész igazoltatásom Veled kapcsolatos volt — jó érzékeny pont — úgyhogy kitálalhattam azt, ami fáj. Nem is ijedtem én meg, gondoltam, ha mindjárt felakasztanak is megmondom a magamét. Ok kíváncsiak voltak és kérdeztek, hát én megmondtam a magamét. Az elnök már azt mondta, hogy ne beszéljek így, mert akkor közhivatalban nem alkalmazhatnak. De mégiscsak leszereltem őket és én győztem. Szivecském már egészen beesteledett én nem látok, így búcsúzom azzal a nagy szeretettel, amely örökké kísér és vár haza. Folyton csak érted aggódva, forró szeretettel csókol a Te hűséges kis feleséged, Margarétád. 1945. VII. 28. Édes Hitvesem! Mindenem! Forrón szeretett Józsikám!!! Hosszasan szerettem volna írni, részletesen mindenről, de oly hirtelen jönnek a fájások, hogy nincs idő, várakozáson felül, még nem számítottam rá. Egész éjszaka szenvedtem, most indulok a kórházba, de mielőtt elmennék, még egy Isten hozzádat mondok, hátha ez az utolsó. Ha 50
